Megéri udvariasnak lenni

A jó modor, a jó megjelenés és a megfelelő viselkedés ismerete mindenki számára elengedhetetlen valamennyi élethelyzetben, a családi, munkahelyi, társadalmi környezetben egyaránt. Sz. Hossó Nikoletta számos példával bizonyította ezt előadásában, amelyet az érdeklődő gimnazistáknak tartott. A Pro Bono Protokoll cég tulajdonosa, számos jelentős sportesemény szervezésében vett részt, többek között a FINA-BP2017 vizes világbajnokság sikeres lebonyolítása az ő szervezőkészségét is dicséri. A kulturált viselkedés, az hogy az adott közegben komfortosan érezzük magunkat, csak rajtunk múlik. Különösen igaz ez a munkaerőpiacon, amikor is egy-egy felvételi interjú után az ember nem kap még egy második esélyt a hibák kijavítására. Különösen izgalmas volt az, amikor Hossó Nik oletta arról beszélt, hogy egy adott környezetben, kultúrkörben elfogadott, elvárt szokások ismeretének hiánya sokszor hátrányt, kellemetlen helyzeteket okoz.

Egyéb