Dianafeszt – 2015

2015. május 29-30-án immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Diana Fesztivált iskolánk diákjai számára.

Az utóbbi két év nagyszabású és változatos rendezvényeinek méltó folytatása volt az idei fesztivál. Diákjaink sokszínű programok közül választhattak, így kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a kedvükre való foglalkozásokat és bemutatókat.
A fesztivál fénypontjaként két osztálytermet is felavattunk: az 1. b sportosztály termét Michelisz Norbert, autóversenyzőről neveztük el, míg a 9. b sportosztály terme az egyik legsikeresebb magyar sportágról, a vízilabdáról kapta nevét.

vlcsnap-2015-06-02-11h51m46s220vlcsnap-2015-06-02-11h40m43s236

Ennek apropóján vendégünk volt Steinmetz Ádám, olimpiai bajnok vízilabdázó, aki nemcsak felavatta a kilencedikesek tantermét, de egy rövid beszélgetés során meg is osztotta sportolóként szerzett tapasztalatait és élményeit.

vlcsnap-2015-06-02-11h41m17s62

A DIANAfeszt számos sporthoz kötődő programot kínált diákjainknak. Vendégünk volt többek között Dr. Lénárt Ágota, sportpszichológus, aki a figyelemkoncentrációról mesélt sportosztályaink tanulóinak.

vlcsnap-2015-06-02-11h39m55s15

Sportos programjaink közül nagy sikert aratott az AVAR Street Workout bemutatója, akik lenyűgöző, saját testsúlyos, freestyle show-t adtak elő a tornateremben. A sportolni vágyó gyerekek kipróbálhatták a falmászást, breaktánc bemutatót nézhettek meg és testanalizáló mérésen vehettek részt. Akik szórakozva szerettek volna mozogni, azokat szombaton egész nap várta az udvaron felállított rodeo surf, egy új extrém őrület, melyen próbára tehettük egyensúlyérzékünket.

vlcsnap-2015-06-02-11h37m55s101

vlcsnap-2015-06-02-11h50m38s45

A művészetek kedvelői megcsodálhatták Gyügyi Ödön, Ezüst Érdemkeresztes grafikusművész rajzait és grafikáit, melyek a Diana Galériában kerültek kiállításra.

IMG_3431
Emellett, humán érdeklődésű tanulóink körében nagy érdeklődés fogadta a kortárs írótalálkozót is, hiszen ezúttal Kukorelly Endre, kortárs író-költő volt vendégünk, aki olvasásról, irodalomról és a naplóírás szerepéről osztotta meg gondolatait velünk.

kukorelly

Diákjaink interaktív drámafoglalkozásokon is részt vehettek. Volt, aki a televízióból ismert Beugró c. műsor élő változatát, egyfajta kreatív-játékos drámafoglalkozását választott, mások az Activity angol változatában próbálták ki magukat. S mivel nincs DIANAfeszt irodalmi kávéház nélkül, Zsuzsa néni segítségével idén is humoros jelenetek által repülhettünk vissza a századelő kávéházainak világába egy csésze kávé mellett.20150529_095232_totkazsu

A természettudományok iránt érdeklődő diákok az élet eredetéről hallhattak látványos előadást az aulában felállított hatalmas Digitális Planetáriumban, vagy éppen háromdimenziós vetítést nézhettek meg egy lélegzetelállító barlangexpedícióról. A fizika szerelmesei előadást hallhattak az űrkutatásról, vagy az atomerőműveket övező rejtélyekről és titkokról. A fesztiválra elkészült az ötödikesek legszebb természetismereti projektmunkáiból válogatott kiállítás is, melyet szintén megcsodálhattunk.

Nem maradhattak ki programjaink közül az állatokhoz kapcsolódó foglalkozások sem, ezért a pénteki napon hüllőshowt szerveztünk 25 különféle egzotikus, trópusi állattal, szombaton pedig kutyabemutató szórakoztatta a kicsiket.

IMG_3408

vlcsnap-2015-06-02-11h43m39s205

A programok palettáját tovább színesítették a spanyolos programok, az angol akcentusokat felvonultató interaktív foglalkozások, az erdélyi kirándulás apropóján megrendezett kiállítás és néptáncbemutató, a kézműves foglalkozások, a korongozás, a szépségfarm, a katonaság által felépített mobil lőtér és az ételkóstolóval összekötött chef klub.

A sok-sok vendégelőadó mellett saját tanulóink is lehetőséget kaptak, hogy megmutassák tehetségüket. A Diákszínpad fellépője volt, Orosz Vivien, Quashim Aida és Bödör Krisztián, akik énektudásukat mutatták meg, valamint Toma Patrik, aki táncos lábaival kápráztatta el a közönséget.

vlcsnap-2015-06-02-11h47m50s149 vlcsnap-2015-06-02-11h48m09s93 vlcsnap-2015-06-02-11h48m30s48

Nagy ováció fogadta a kilencedikes lányok, Grestyák Cinthia, Nagy Petra, Maruzs Lili és Huber Daniella hip-hop tánccsapatának bemutatóját és a 8. osztályos Antal Sacit és Szeidl Rékát is, akik karikás ritmikus gimnasztika produkcióval léptek színpadra.

vlcsnap-2015-06-02-11h33m43s127

vlcsnap-2015-06-02-11h35m49s122

Minden csoda három napig tart, így bár a DIANAfesztnek vége és most mindenki az utolsó nagy számonkérésekre és témazárókra koncentrál, ne feledjétek: jövőre ismét DIANAfeszt!