„A 2017-2018-as tanévet megnyitom!”

Tanévnyitó ünnepélyünk a legfiatalabbak köszöntésével vette kezdetét, akik a a 2017-2018-as tanévben iskolánk tehetséggondozó és sportosztályában  kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat

.   Nekik Varga Noa Emília (5. A) kívánt sok sikert,  verssel is köszöntve az újonnan érkezőket. Holczer Mila, Klimaj Titusz, Mazán Alíz, Nedu Natasa (1. A)   Erdélyi Viktória, Halkó Panna, Kalmár-Csáky Zsombor és Zerinváry-Simon Léna (1. B) színvonalas, vidám műsorát nagy tapssal jutalmazta a közönség.

 

A gimnáziumi tagozaton tanulmányaikat megkezdő 9. osztályosokat Kosztolányi Dezső Ének a fiatalokról című versével Németh Nóra (11. A)  köszöntötte. Steiner László igazgató úr – szerencsére –  ez alkalommal is rövid, frappáns tanévnyitó beszédet mondott, majd valamennyi  dianást, akik nyáron kimagasló eredményt értek el sportágukban, színpadra hívott,  kézfogással és egy-egy szál virággal köszöntötte őket.  Igazgató úr szokásához híven idén is  átadta a tanév ünnepélyes megnyitásának jogát az egyik  szántódi táborozónak,  ez alkalommal Nagy Ádámnak (4. A). A műsort dalos produkció zárta, Vance Joy Riptide című dalát Bödör Krisztián (12. A ) énekelte el.

Az előttünk álló tanévhez Szologhjan Edgár (11. B), műsorvezető Csíkszentmihályi Mihály pszichológus gondolatát idézve kívánt sok sikert valamennyi diáknak: „Vedd komolyan, amit csinálsz, és ha felelősséget érzel iránta, jól fogod csinálni.”

 

 

Egyéb