A Bábel Tanodában járt a 9. B

Vajon milyen lehet a Bábel Tanodában tanulni, a nagy iskolaudvaron kialakított különálló, kis földszintes épületben?  A kis létszámú tanodában egyetlen tanterem van, hat-hét székkel, barackszínűre festett falakkal.

A tanoda két pedagógusának köszönhetően az úgynevezett nehezen kezelhető, peremre szorult gyerekek konfliktusai is megoldódnak itt. Az érettségi évében azonban minden összekuszálódik, amikor egy kísérő nélküli, menekült testvérpár, Fatima és Hasszán érkezik ebbe a speciális környezetbe. A két tanár és az osztálytársak az emberi felelősségvállalás mentén próbálják megoldani az egyre sokasodó problémákat. Az előadás vendégei nem pusztán szemlélők voltak, hanem is beleszólhattak az események alakításába, így aktív résztvevői lehettek a játéknak.

A Trainingspot Társulat és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában létrejött Bábel tanoda című komplex színházi nevelési előadásnak köszönhetően a diákok örömteli és elgondolkodtató délelőtt részesei voltak.

Egyéb