A Császárvárosban jártunk

2013. 11. 28. 

Az elmúlt két szombaton a középiskolás és általános iskolás diákok egy- egy csoportjával az osztrák fővárosban, Bécsben jártunk. Utunkra sok szülő is elkísért bennünket. Tanulmányi kirándulásunk célja az volt, hogy a tanulók megismerkedhessenek a főváros magyar vonatkozású emlékeivel.

Erre itt bőven van példa, hiszen úton- útfélen találkozhatunk a magyar kultúra, művészet, irodalom,tudomány és a történelem emlékeivel.

Ez nem csoda, hiszen a sok évszázados Habsburg uralom, valamint a Monarchia- kora alatti együttélés nemcsak Buda – Pestre, hanem Bécsre is rányomta a bélyegét. Megnéztük a Hofburgot, sétáltunk a belváros történelmi levegőt árasztó utcáin,láttuk az osztrák gótika jeles alkotását, a Szent- István- dómot.

A Kincstár a rendkívül gazdag egyházi és világi gyűjteményével elbűvölt bennünket. Itt láttuk az osztrák koronaékszer csodák között a mi Bocskaink színarany koronáját, Szent István erszényét, magyar érdemrendeket, miseruhákat, egyházi ereklyéket.

A Szépművészeti Múzeum ugyancsak páratlan gyűjteménnyel rendelkezik. Itt a tanulók megtekinthették az egyiptomi- görög – római emlékeket, amiket eddig csak a tanári magyarázatból vagy a történelem könyvekből ismerhettek : mint például a múmiákat, szarkofágokat, görög- római szobrokat, pénzeket, s az ötvösművészet és fazekasság remekeit.

A szülőket inkább az emeleti szint rendkívül gazdag, különböző korszakokat bemutató festménykollekciója kötötte le. Természetesen nem maradhatott ki a programból a Természettudományi Múzeum sem.

Az ásvány- a kőzet- a növény- és állattani gyűjtemény sok gyereket már ismerősként köszöntött, de ez az a múzeum, amit nem lehet megunni. A látnivalók megtekintése mellett azért jutott idő egy kis szórakozásra is !

A Városháza előtti vásári forgatag a fényekkel, az ízekkel és illatokkal már a közelgő Karácsony hangulatát varázsolta elénk. S ebben a kavalkádban a mi, több mint negyven Mikulás- sapkás, karácsonyi dalokat éneklő / angolul !! / kisdiákunk is üde színfoltot és fotótémát jelentett.

Fáradtan, de élményekkel megrakodva tértünk haza a Császárvárosból.

Egyéb