A DÖK a Füstmentes napért!

2012. 11. 18. 

Iskolánk diákönkormányzata november 16-án egészségnapi rendezvénysorozattal hívta fel a figyelmet a füstmentes nap célkitűzésére. Már csütörtökön megtörtént egy fontos előkészület, ugyanis a DÖK-elnök felhívására a 7-13. évfolyam megfogadta, hogy pénteken nem gyújtja meg a halálpálcikáit és egyéb nikotintartalmú sodralékait. (Képtár)

Pénteken az alsósok répa- és almarágcsálással adtak tanúságot az egészséges élet melletti elkötelezettségükről. A felsősök szkanderversenyen mérték össze egészségüket, jókedvüket és néha az erejüket.

A gimnazisták pedig olyan méréseken vehették részt, amelyek kimutatták, hogy testük mekkora hányada az izom, a zsír és az ész, valamint, hogy tüdejük teljes térfogatából mennyit is használnak valójában.

A tüdőkapacitás-mérésre különösen büszkék vagyunk, ugyanis az ország egyetlen mozgatható mérőberendezését sikerült egyhónapos szervezés útján iskolánkba elhozni! 

Voltak persze meglepő a testzsír-százalék eredmények, de erre a dökösök csak azt mondogatták – elsősorban a tanáraiknak – : „Az igazság fáj!” Hogy kit mennyire rázott meg a végeredmény, az a képeken jól látható!  😉

A diákönkormányzat ezen kívül még százszázalékosan természetes alapanyagokból készített gyümölcssalátával traktálta a nagyérdemű diákságot, akik főként a mézes ízesítésűt fogyasztották vidáman.

A nap végén pedig minden megfáradt diákot valódi almából készült valódi gyümölcslével lepett meg maroknyi csapatunk. 

Egyéb