A stréber – Niki és a többiek

Izgalmas drámapedagógiai foglakozáson vettek részt a 9. Ny humán orientációs tanulói. A Nyitott Kör drámapedagógiai műhely járt iskolánkban, hogy elhozza hozzánk legújabb, a közelmúltban elkészült játékát.

A stréber című darab fókuszában a „stréberség” és az ebből fakadó kirekesztettség állt. A dráma cselekményének központi szereplője Niki; egy 16 éves lány, aki jól tanul, sportol és szorgalmas is. Az osztályfőnöke is szereti.

Az osztály egyes tagjai viszont rendszeresen zaklatják őt verbálisan, és az online közösségi lét színterein is megszégyenítik.

Ennek az alaphelyzetnek a felvázolásával kezdődött a játék, amely azt kutatta, van-e felelőssége azoknak, akik a konfliktushelyzeten kívül állnak, mint szemlélők. Meddig maradhatnak, maradhatunk passzívak?

A kétórás játékban a diákoknak is állást kellett foglalniuk Niki esetében, de izgalmas volt az is, hogy tanári szerepbe is léphettek.

A foglalkozást sínész-drámatanárok, Bakonyvári L. Ágnes, Márton Gábor Csaba, Meszlényi-Bodnár Zoltán színész vezették.

Egyéb