A Szakmák Napjáról

2014. 09. 25.

Vállalkozó kedvű volt tanítványainknak és jelenlegi tanítványaink szüleinek

Kedves volt Dianások, kedves Szülők!

Ebben az évben, iskolánk történetében először, ám hagyományteremtő szándékkal november 19-én megrendezzük a Szakmák Napját.

November 19-én 9 órától olyan előadókat hívunk iskolánkba, akik munkájukról, szakterületükről mesélnek, és egy kötetlen beszélgetés keretében válaszolnak a diákok kérdéseire.

Az előadások folytatásaként – a választásukban még bizonytalan – végzős, illetve 11. évfolyamos diákjaink számára szeretnénk munkahely-látogatást biztosítani csütörtökön, hogy így szerezhessenek közvetlen tapasztalatot egy-egy szakma hétköznapjairól. 

Ha van Önök között/köztetek, illetve ismerőseitek között olyan orvos, jogász, bármilyen mérnök, közgazdász, rendezvényszervező, gyógytornász, újságíró vagy bármilyen más foglalkozású, aki szívesen mutatná be pályájának történetét, munkája örömeit, buktatóit, lehetőségeit, az töltse le e linkre kattintva a jelentkezési lapot, és kitöltve küldje el minél hamarabb (de legkésőbb október 20-ig) az alábbi e-mail címre: tfgyak.szakmak@gmail.com! 

Köszönettel, a Szervezők!

 

Egyéb