ANGOL PRÓBANYELVVIZSGÁK EREDMÉNYE

2013. 06. 05.

Az iskolánkban folyó angol nyelvtanítás eredményességének mérésére az idei évben angol vizsgarendszert vezettünk be hatodik, nyolcadik és kilencedik évfolyamos tanulóink számára.
Az írásbeli és szóbeli részből álló vizsgákat a Shetland Nyelviskola munkatársai értékelték ki az akkreditált Pitman és Euroexam nyelvvizsgák szempontrendszerének megfelelően.

Az eredményt Erőss Erzsébet, a vizsgabizottság elnöke hirdette ki: a nyelvvizsga tanúsítványok kiosztása mellett a vizsgázó diákok tájékoztatást kaptak arról, hogy a Közös Európai Referenciakeret szerint milyen nyelvi szinten állnak.

Mindegyik szinten négy készséget mértek a vizsga során: beszéd, hallás utáni szövegértés, írás és olvasás. A próbavizsgán – akárcsak az éles nyelvvizsgák esetében – 60 %-ot kellett elérni a sikeres vizsgához. Diákjaink szép eredményeket értek el, az átlagnál jobban teljesítettek. A kilencedik osztály 1/3-a  alig egy év angoltanulás után B2, azaz középszintű vizsgát tett le, a többiek B1 szinten teljesítettek eredményesen. Nyolcadikosaink A2 (Elementary) szinten tettek sikeres vizsgát, néhány éltanulónk, Tevesz Judit és Enyedi Ilona már a B2-es vizsgát is eredményesen teljesítette. A hatodik osztály szintén szép eredményt ért el, ők A1 (Basic) szinten vizsgáztak.

Gratulálunk a sikeres nyelvvizsgázóknak és köszönjük az eredményes felkészítést az idegen nyelvi munkaközösség angoltanárainak!

Iskolavezetőség

Egyéb