„Beszeptemberült…”

A 2015-2016-os tanév szeptember 1-jén iskolánkban is ünnepélyes tanévnyitóval kezdődött el.  Steiner László igazgató úr tanévnyitó beszédében elmondta, milyen beruházásokkal tették a nyár folyamán még modernebbé, kévnyitó2ényelmesebbé és szebbé intézményünket. Sikeres, eredményekben gazdag tanévet kívánt minden tanárnak és diáknak, köszöntötte iskolánk új első és kilencedik osztályos tanulóit, arra biztatva valamennyi diákot, legyen merész és vállalkozó szellemű, Müller Péter szavaival élve”Merj erős lenni, merj magasra emelkedni.” Vagy ahogy a graffitiken olvasható:  „Merj nagyobbat harapni, mint amekkorát meg tudsz rágni!”

A műsorban Sahin-Tóth Marcell (6.A osztály) Varró Dániel „Beszeptemberült  kedves gyerekek” című versével mosolyogtatta meg a közönséget,  Qasim Aida (12.B) pedig egy nagyszerű dallal kápráztatott el bennünket.

A felsőbb évesek ajándékkal köszöntötték az első osztályosokat, akik egy színes, kedves produkcióval mutatkoztak be a 2015-16-os tanév első napján.

Egyéb