Egy nap a Császárvárosban

dscf3877November 12-én az ötödik osztályos tanulók tanulmányi kiránduláson jártak Bécsben. A 29 nebulót szüleik, testvéreik is elkísérték, valamint néhány hatodikos is. A városnézés Európa egyik legnagyobb múzeumának, a Szépművészeti Múzeumnak a megtekintésével kezdődött. A gyerekek itt a maguk valóságában láthatták azokat a dolgokat, amelyekről eddig csak a történelemórán hallottak, vagy a tankönyv lapjain láttak. dscf3883A hatalmas termekben megcsodálták az egyiptomi, a görög, a római történelem és kultúra több ezer éves emlékeit. Ezenkívül még megnézték az iparművészeti kiállítás aranyból,dscf3990 ezüstből, hegyikristályból, elefántcsontból készült remekeit.

A múzeumlátogatás után a Heldenplatz ( Hősök tere ) és a császári vár, a Hofburg látványosságaival ismerkedtek, majd az európai gótika gyöngyszemét, a Szent István- templomot nézték meg. dscf3947A programból nem maradhatott ki a Természettudományi Múzeum sem. A gyönyörű múzeumbelső, a páratlanul gazdag növénytani, állattani-dscf3956 valamint az ásványtani gyűjtemény mindenkinek elnyerte a tetszését. Itt nem egy órát, de egy –két napot is el lehetne tölteni ! Azért a látnivalók megtekintése mellett jutott idő egy kis vásárlásra, egy kis szórakozásra. A Városháza előtti karácsonyi vásárban sokat megkóstolták a helyi jellegzetességeket, s ízelítőt kaptak az eljövendő bécsi karácsony hangulatából, fényeiből, ízeiből és illatából. Bár csak egy nap volt, sikerült tartalmasan eltölteni!

Holló Imre of.

[Best_Wordpress_Gallery id=”11″ gal_title=”Bécsi kirándulás”]

Egyéb