Előzd meg a fogaskerekűt

2013. 09. 24 

2013. szeptember 21-én, szombaton, délelőtt tartották a már hagyományosnak számító „Előzd meg a fogaskerekűt” rendezvényt, amelyen iskolánk is szép számban képviseltette magát.

A gyaloglás során 4 kilométert sétáltak a gyerekek és szüleik (Közel 40 fő!).

Volt aki kerékpárral, illetve futva teljesítette a távot.

Gyermek kategóriában futásban Pakányi Luca második, Urbantsok Tímea pedig hatodik helyezést ért el.

Egyéb