Erdélyben jártunk

A tavaszi szünetben a hetedik osztályosok három napot töltöttek Erdélyben. A Határtalanul program nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy a Dél – és Nyugat- Európát megjárt diákjaink eljuthassanak a határainkon kívül élő magyarokhoz.

A csapatunkhoz még néhány lelkes nyolcadikos diák is csatlakozott.

Az Erdélyben ( Kalotaszeg- vidékén ) eltöltött napok során megcsodáltuk a természeti szépségeket,

így a Havasrekettyei- vízesést, a Tordai hasadékot,

a Székelykő 1129 m magas mészkőtömbjét.

A Vigyázó – hegységben bokáig érő hóban, a Tordai- hasadékban pedig napsütötte, 200 – 250 magas sziklafalak között túráztunk.

Tanulóink számos információt szereztek Erdély történelméről, gazdaságáról, földrajzáról, kultúrájáról,

 

az ott élő emberek hagyományairól, szokásairól. A kolozsvári iskolalátogatás során illetve a magyarlónai gyerekekkel közösen eltöltött idő alatt bepillantást nyerhettek a hasonló korú erdélyi magyar gyerekek mindennapi életébe.

A városnézések során megtekintettük Nagyvárad, Kolozsvár,Torda, Torockó nevezetességeit. Kalotaszentkirályon, a Kalota – folyó partján megemlékeztünk Ady Endréről

és koszorút helyeztünk el államalapító Szent István királyunk szobránál.

Nagy élmény volt a tordai sóbánya, a népművészeti bemutató és a csak nekünk rendezett kürtőskalácssütés.

A szállásadó magyar családok nagy vendégszeretettel és sok- sok finomsággal fogadtak bennünket.

Bár a három nap nem elegendő ahhoz, hogy egy tájegységet alaposan megismerjünk, de bízunk benne, hogy a sok szép látnivaló arra sarkalja majd a tanulókat, hogy szüleikkel, barátaikkal újra visszatérjenek majd élményeik színhelyére.

Holló Imre

Egyéb