Érem eső a sakk diákolimpián

Remekül szerepeltek tanulóink a 12.kerületi Sakk Diákolimpián, ahol iskolánkat nagyon szép számmal képviseltük, összesen 35 tanulót indított e sorok írója, Juhász
Kristóf Nemzetközi Mester, sakk oktató.

A gyerekek külön korosztályokban versenyeztek (2015 és utána születettek, 2013-2014, illetve 2011-2012-es születésűek) az előkelő helyezésekért, nemesítve a királyos
játékot. Minden korosztályban külön lányok és fiúk. Az első helyezett tanulók kvalifikálták magukat a Budapesti Döntőre, a második helyezettek pedig a Budapesti Pótdöntőre.
Az első korcsoportos lányoknál ezüst érmet szerzett Mikulás Damira, magabiztos játékkal kvalifikálva magát a Pótdöntőre. Hajszállal maradt le a dobogóról Nagy Viktória, aki végig remek formában versenyzett szintén. A lány egyes korcsoportot erősítette szintén: Somogyvári Emília, Goldschmied Ingrid, Szinyei Mers Olga és Vidák Villő.
Az első korcsoportos fiúknál sok újoncunk volt, ám mindenki nagyon ügyesen, fegyelmezetten végig játszotta a versenyt. Ebben a korosztályban ugyan érmet nem szereztünk, de hajszállal maradt le a dobogóról Mányi Vince és szintén remekül, az első táblákon küzdött végig Träger Tamás. A fiú egyes korosztályt erősítette szintén: Frák Benett, Negyeliczky Mór, Nagy Vince, Pintér Marcell, Édes István, Kazán Olivér, Pulay Miklós és Kozma Konrád.

A második korcsoportos lányoknál szuper eredmény született, ezüst érmet szerzett Pulay Olga, kvalifikálva magát a Pótdöntőre. Szintén a lány kettes mezőnyt erősítette: Kátai
Hanga, Siklóssy Zorka, Kozma Kíra és Tóth-Schöff Helga. A második korcsoportos fiúknál kiemelkedő eredményt ért el Balogh Zsolt, aki évek óta az orszságos élmezőnybe tartozik
korosztályában. Zsolti ötből négy és fél pontot szerzett, mindössze egy döntetlent engedélyezve ellenfelei számára négy győzelem mellett. A sors – vagy inkább a svájci
rendszerű versenyek – fintora, hogy Zsolti nem került össze az első helyezett kínai származású kisfiúval, így elmaradt a nagy rangadó. Zsolti ezzel kvalifikálta magát a Pótdöntőre. Remekül versenyzett Fülöp Leó is, aki végig az éltáblákon játszott. Szintén a fiú kettes mezőnyt erősítette: Csúry Sebestyén, Éri-Winkler Ákos, Schmidt Olivér, Negyeliczky
Max és Gyovai Balázs. A fiú harmadik korcsoportban az első tíz helyből szinte az összeset a Dianás veresnyzők vittél el. Aranyérmet szerzett remekül hajrázva Pálfi Károly, aki ezzel egyenes ágon bejutott a Budapesti Döntőbe. Harmadik, dobogós helyen végzett Ruff Andor. Hajszállal maradt el a dobogótól, remekül játszva Gál Huba, Mányi Tóbiás és Vidák Vilmos. Alsós fiú csapatunk a tavalyi országos bajnokságon elért harmadik helyezésünk miatt idén automatikusan kvalifikálta magát a Budapesti Döntőbe, így válogatottunknak most nem kellett asztalhoz ülnie. A felsőseink most váltottak korosztályt, a tavalyi bronzérmes csapatnak nehéz dolga volt, ugyanis ötödikesként az öt-hat-hetedik-nyolcadikos mezőnnyel kellett hogy felvegyék a küzdelmet.

Csapatunk Novák Mirkó, Ruff Andor, Pálfi Károly, Győrfi Kolos, Vidák Vilmos, csapatkapitány Juhász Kristóf kompozícióban versenyzett. Egy hosszú és kimerítő versengés
végén végül a Zugliget iskola mögött második helyezést ért el válogatottunk, megelőzve a harmadik helyezett Lauder iskolát. Szép volt fiúk, jövőre visszavágunk!

Juhász Kristóf sakk oktató