Mi, 9. b-sek nagy izgalommal vártuk a szerda reggeli indulást. Az utazás nagyon jól telt, beszélgettünk, zenét hallgattunk, egy-kettőre Komáromba értünk.
A vasútállomásról a csomagjainkkal átsétáltunk a komáromi erődhöz. Még szerencse, hogy a sok edzés és utazás miatt pakolásból már ötösünk van, így könnyen vettük az akadályokat, a táskáink nem voltak túlságosan nehezek. Közép-Európa legnagyobb erődrendszerét egy jó humorú idegenvezető mutatta meg a csapatnak. Ezután kincset kerestünk, amit meg is találtunk. 
Most már bevalljuk: a tűző napon, szomjasan, izzadtan, nem volt túlságosan élvezetes a kincsvadászat. Szerencsére a kincskeresés után értünk jött a kisvonat, amivel körbejártuk Komáromot és Rév-Komáromot is, majd elvitt minket egészen a szállásig. Útközben a fiaink tanúbizonyságot adhattak jó fizikai erőnlétükről, amikor fél méterrel arrébb kellett rakniuk egy – a kisvonatunk útjában lévő – autót. méterrel arrébb kellett rakniuk egy – a kisvonatunk útjában lévő – autót. Nagyon büszkék voltunk rájuk! A szállásra nem mondhatjuk, hogy minden igényt kielégítő, de megfelelő volt. Egy nagy faházban voltunk 2-3 ágyas szobákban elszállásolva, elég sok póklakóval közösen. De nem sok időt töltöttünk a négy fal között. Amint kipakoltunk, kimentünk a kertbe, kosaraztunk, fociztunk és nagyon sokat beszélgettünk. Az este nagyon jól telt, kivéve, hogy éjjel 2-kor, amikor már az igazak álmát aludtuk, irtó
zató dudaszóval és hangosan kiabálva felébresztettek minket a pesztrák. A fiúknak alsógatyára kellett vetkőzniük, és úgy versenyeztünk. Másnap Tatán az Olimpiai Edzőtábort látogattuk meg, ahol benézhettünk pár edzésre. Majd ebéd után átsétáltunk az Öreg-tóhoz. A délutáni sárkányhajózást már mindenki nagyon várta. Remekül szórakoztunk, még verseny is volt, az eredmény döntetlen lett. Este vonattal visszaindultunk a szállásra. A vacsora után a pesztrák és már kissé fáradtnak tűnő tanáraink azt mondták, hogy ma nincs takarodó. Dumáltunk, játszottunk, és éjfél után kitaláltuk, hogyan szívassuk meg a három pesztrát, Melittát, Vikit és Krisztiánt. Ez nagyon jól sikerült. Utána felköszöntöttük szeretett pesztránkat, ahogy mi neveztük, „a pesztrák királyát”, Krisztiánt, aki éppen szeptember 7-én ünnepelte a születésnapját. Nagyon örült a meglepetés
nek, de ez sem akadályozta meg abban, hogy hajnalhasadtával, úgy öt óra felé újra felkeltsen bennünket. Persze ebből a jóból Melitta és Viki is bőven kivették a részüket. Eljött a gólyaavatás perce! Meg kellett ennünk valami borzalmas kekszet, a DianaElit fantázianevű süteményt, amin Piros Arany, édesítőszer, no meg tejszínhab volt megfelelő arányban felhalmozva. Ezután fél lábon állva letettük a gólyaesküt, így váltunk az iskola teljes jogú állampolgáraivá. Majd mentünk tovább ,,bulizni”. Másnap csak 11 óra fele keltünk, megreggeliztünk, összepakoltunk, és ebéd után hazaindultunk. A vonaton nagyon jól elvoltunk, és az sem zavart minket, hogy egy órát késtünk.
A kirándulás mérlege: Néhány (tanáraink szerint ok nélkül) morgó utas a Komárom – Tata vasútvonalon, egy értetlen gépkocsivezető, aki máshol találta meg az autóját, mint ahol hagyta; 54 km gyaloglás Komáromban és Tatán; egy elszakadt papucs, egy sínbe tett mutató ujj, DomáéL; és számos új barátság!
Püspöki Lotti, 9. B