Hóbor Béla a „Dianában”

2014. 02. 11. 

Exkluzív vendége volt iskolánknak február 6-án csütörtökön. Iskolánkba látogatott Hóbor Béla röplabda játékvezető. A kiváló sportember az osztályfőnöki és a testnevelő tanári munkaközösség meghívására jött el hozzánk. Jelenleg ő a magyar röplabda sport legeredményesebb és egyben legismertebb személyisége.

Nemzetközi játékvezetőként nagyon sok sporteseményen képviselte már hazánkat. Pályafutása nagyon hosszú. 1977.-ben vezette élete első röplabda mérkőzését. A magyar első osztályban 2013. december 22-én a Vasas – MTK Budapest női mérkőzésen búcsúzott. E között a két időpont között sok-sok mérkőzést vezetett. Komoly szakmai tudás, nagy nemzetközi tapasztalat jellemzi őt.

Úgy tudjuk, hogy eddig ő az egyetlen a világon, aki egyfolytában a leghosszabb ideig kapott nemzetközi minősítést. Ezt nem vizsgán lehet megszerezni, hanem az előző időszak nagy nemzetközi eseményein nyújtott teljesítmény alapján adja meg a nemzetközi szövetség.


1986.-ban tette le a nemzetközi játékvezetői vizsgát, majd 1994.-ben lett az FIVB (Nemzetközi Röplabda Szövetség) játékvezetője. Több mint ötven országban járt, Japánban, Kínában, de még Honolulun is vezetett röplabda mérkőzést. Sok világliga és VB mérkőzést is vezetett pályafutása során. Négy olimpián vett részt. Sportpályafutásának csúcsa volt a 2012. évi Londoni Olimpia férfi döntőjének mérkőzése. A vele készült interjú itt olvasható: http://www.mrszjt.hu/

Az élménybeszámoló igazi sportág népszerűsítő előadás lett. Érdekfeszítő előadásmódját, történeteit feszült figyelemmel hallgatták sportiskolás diákjaink. A röplabda iránt elkötelezett, sportágát nagyon szerető, szimpatikus, igazi sportembert ismertünk meg. Köszönjük neki, hogy eljött hozzánk!

Lestár László
testnevelő tanár

Egyéb