Jókai Klub: Simon Márton

2017. április 24-én iskolánk diákjai (és tanárai) újabb kortárs művésszel találkozhattak a XII. kerület kulturális központjában, a Jókai Klubban: ezúttal Simon Márton költő és slammer műsorát élvezhettük. Marci előbb a jövő tavasszal megjelenő verseskötetéből olvasott föl három alkotást, majd slamszövegei közül adott elő néhányat. Eközben részesei lehettünk egy kisebb slamtörténelmi áttekintésnek is, majd a diákjaink által föltett kérdések után megtudtuk, Marci mikor kezdett el verset írni, mennyi idő alatt ír meg egy slamszöveget, mit gondol az ihlet erejéről, mennyire követi pályatársai művészetét, illetve milyen sportmúlttal rendelkezik. Tekintettel a nagy érdeklődésre a program tovább is tartott a tervezettnél – jó kis rendhagyó magyaróra résztvevői lehettünk!

Egyéb