Kirándulás a Császárvárosba

November 18-án, szombaton tanulmányi kiránduláson jártunk Bécsben. Az érdeklődés igen nagy volt és,  gyorsan megtelt a 60 fős busz. A kísérő tanárokon kívül még hat szülő is a csoporttal utazott. Először a méltán híres Szépművészeti Múzeumot néztük meg. Rendhagyó történelemóra keretében a tanulók itt mindazt a valóságban is megtapasztalhatták, amit eddig csak a tanári magyarázatból  vagy a tankönyvek lapjairól ismerhettek. Az egyiptomi, a görög kiállítás, valamint az iparművészeti mesterművek sokak tetszését elnyerték.

A múzeumlátogatás után gyalogos séta során ismerkedtünk a belváros nevezetességeivel. Megnéztük a Vár néhány udvarát, a lovas szobrokat a Hősök terén, a Grabent, a Pestis – oszlopot, valamint az európai gótika egyik csodáját, a Szent István-  dómot.

Majd a Városházához mentünk, ahol a híres Chriskindlmarkt-ot, azaz a karácsonyi vásárt tartják. A színek, a fények, az illatok rabul ejtettek bennünket. Természetesen a pénztárcánk jóval könnyebb lett, mivel sokan vásároltak ajándékokat és próbálták ki a helyi édességeket és az alkoholmentes, de így is nagyon finom karácsonyi puncsot. A vásári forgatag után újra múzeumba mentünk. A Természettudományi Múzeumban eltöltött két óra biztosan sokáig megmarad emlékezetünkben. Sok új ismerettel, élménnyel gazdagodva és a közelgő Karácsony hangulatával tértünk haza.

 

Holló Imre

Egyéb