Kirándulás a természet és a sport jegyében

Május 10-én Alcsútdobozra és Felcsútra látogattunk az 1.a és az 1.b osztállyal.

Elsőként az Alcsúti Arborétumot kerestük fel, melyet József nádor alapított 1820-ban. A több mint 540 fafaj mellett szebbnél szebb, virágkülönlegességeket láttunk. Páfrányok, mocsári ciprusok és lenyűgöző platánfák között jártuk be az arborétumot, melynek legkomolyabb dísze a 170 évnél is idősebb libanoni cédrus. A növényritkaságok mellett a gyermekeknek a régi angolpark fennmaradt épületei tetszettek a legjobban, elsősorban a Medveház.

                  

Ezt követően a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára vezetett az utunk. Vezetőnk segítségével 1,5 óra alatt bejárhattuk a Pancho Aréna legrejtettebb zugait is, beleértve az öltözőket, a díszpáholyt, a sajtótájékoztató termet, sőt mi több, megtekinthettük a világhírű névadó Puskás Ferenc személyes tárgyait, érmeit. A gyerekek azon túl, hogy láthatták, hogyan épül fel egy modern labdarúgó akadémia és egy korszerű stadion, zárásképpen kipróbálhatták a csapat műfüves focipályáját, ahol az akadémisták edzenek.

Talán ez utóbbi program aratta a legnagyobb sikert!

 

Egyéb