Kirepültek

A „Ballag már a vén diák…” hagyományos dallamának felcsendülésével indult a „Dianában” a tanévzáró ünnepély, amelyen a búcsúzó nyolcadik osztályé volt a meghatározó szerep.

Az idei tanévbe8módn 24 diák vett búcsút az általános iskolától. A gyerekek Horváth Enikő, osztályfőnök vezetésével indultak utolsó sétájukra az alma materben, sok tanévzárást váró diák és ünneplő szülő körében.

A végzős osztályból 6 kitűnő, valamint 3 jeles tanulmányi eredményt elért tanuló vette át a kiemelkedő teljesítményű sportolókkal együtt megérdemelt könyvjutalmát a többi eredményes kisdiák előtt.

Az iskola különleges emlékérmét a tanulmányi és közösségi munkában is ki
IMG_6994emelkedő diák kapja. Ebben az évben Sahin-Tóth Sáráé és Urbantsok Tímeáé volt ez a kivételes elismerés.

Sahin-Tóth Sári hagyományostól eltérő búcsúgondolataival 13 tanuló köszönt el az iskolától. A megható vers záró szavai után a ballagó gyerekek tarka luftballonok elengedésével szimbolizálták kirepülésüket az első iskolájukból.

„Van akié egyes

van akié kettes

van akinek a hármas éppenhogy csak meglett

van aki jeles

van aki kitűnő

és van akinél az egy négyes már feltűnő.

Mindenki másképp csinálta.

 

Vannak itt kosarasok

vannak itt focisták

vannak itt Vasasosok

vannak itt atléták

van aki evezett

van aki vívott

van akit a barátnője óra közben hívott.

Mindenki másképp csinálta.

 

Van aki itt marad

van aki elmegy

amit most kívánunk magunknak

remélem mind meglesz.

Mindenki a saját útját járja.” (Sahin-Tóth Sára)

Egyéb