Látogatás a „Tükörben a világ” kiállításon

A 11.E osztály október 8-án részt vett a „Tükörben a világ” című interaktív öko-tudatosságot bemutató kiállításon.

A kiállítás kezdetén az osztály megbeszélte, hogy melyik is az a 10 szükséglet, amely nélkül nem érdemes élni (pl. álom, szeretet, részvétel).  A „Van egy álmom…” híres mondatát szinte mindenki befejezte valahogy, míg a részvétel témakörénél inkább csak merengtek a fiatalok.

A korunk étkezéstudománya alapján egészségesnek tartott ecuadori táplálkozási modellt viszonylag kevesen találták vonzónak, de a tipikus magyart szintén nem. Leginkább természetesen az erősített földgömb nyerte meg a diákok tetszését!

A kiállítás lehetőséget adott arra, hogy az osztály párnacsatában vezesse le indulatait, majd viszont megbeszélték, hogy az egyes párnák által hordozott jelképek mit jelentenek számukra.

Végül, a legmaradandóbbnak a boldog tojás lehetőségét tartották. Azon viszont mai napig nem léptek túl, hogy az egészség-mániás, tejivó és vidéki életet élő dánok hogyan szennyeznék jobban a természetet, mint a gépmániás, autófüggő, harmincszor annyi tagú amerikai társadalom.

Egyéb