Látogatás az MTA Wigner Fizikai Központban

2012. 11. 11.

November 9-én, pénteken, a Magyar Tudomány Napjának tiszteletére az MTA Wigner Fizikai Központ Nyílt Napot tartott, amelyen diákjaink is részt vettek. (Képtár)

Az egyik csapat egykristályok növesztésével,

a Molekuláris epitaxia laboratóriumban végzett vékonyréteg növesztéssel

és a Van de Graaff gyorsító levegőre kihozott protonnyalábjával végezhető kísérletekkel ismerkedett meg, míg a másik csoport a kísérleti atomreaktornál is járt, ahol a polarizált neutronlaborban folyó kutatómunkába nyerhetett bepillantást.

Egyéb