Lengyelországi kirándulás

Február 18-án reggel 6 órakor iskolánk 5 különböző osztályának, összesen 68 álmos diákja várta az indulást Lengyelországba. A tanulók és a nem kevésbé izgatott kísérők (Nyíri Dóra tanárnő, Szatmári Katalin tanárnő, Tóth Noémi tanárnő, Tóth István és Rácz László tanár úr) a Waclaw Felczak Alapítvány jóvoltából vehettek részt egy három napos lengyelországi kiránduláson, teljesen ingyenesen.

A népes csoport első megállója hétfőn késő délelőtt a festői szépségű Árva váránál volt. A történelmi Magyarország és Lengyelország határán fekvő vár a középkor során fontos szerepet játszott a kereskedelmi utak védelmében. Köszönhetően Nyíri Dóra tanárnő és Rácz László tanár úr közreműködésének, a tanulók magyar nyelvű idegenvezetéssel tekinthették meg a várat.

 

 

Az első napi program második megállója Krakkó külvárosába, a wieliczkai sóbányához vezetett. A legenda szerint IV. Béla magyar király lánya, Szent Kinga volt, akinek közreműködésével a középkorban megnyílhatott Lengyelország első sóbányája. Iskolánk diákjai két csoportra oszolva, angol nyelvű idegenvezetéssel barangolhatták be a tárnákat. Megismerkedhettek a középkori sóbányászat titkaival és veszélyeivel is. A legkülönlegesebb azonban kétség kívül a Szent Kinga kápolna volt, melyet teljes egészen a sóból faragtak ki, valamint sóból készült szobrok, freskók díszítik.

Krakkó városának felfedezése a Smakolyki étteremnél kezdődött, hiszen az iskolai csoport éppen a megbeszélt vacsoraidőben érkezett meg Lengyelország hajdani fővárosába. A bőséges vacsorát követően elfoglaltuk szállásunkat a Hotel Alfban. A diákok 2-3 ágyas szobákban tölthették el a megérdemelt pihenőt.

Másnap a korai reggelit követően, fél 9-kor indult tovább a diáksereg a következő állomására, Oswiecim városába. A városba, melyet a németek a második világháború során Auschwitznak neveztek. A tábor bejárása során három csoportra oszlott a társaság, két csoport angol, míg egy magyar nyelvű idegenvezetéssel tekinthette meg a holokauszt leghírhedtebb helyszínét, az auschwitzi és a birkenaui táborokat. Megrázó hatása ellenére tanárok és diákok egyetértettek abban, hogy mindenképpen érdemes volt ellátogatni a történelmi jelentőségű komplexumba.

A gyors ebédet követően a csapat késő délután érkezett meg Krakkó főterére, ahol mindenki egyénileg fedezhette fel a gyönyörű központot és gyűjthette be souvenireket az otthoniaknak. A közösen eltöltött vacsora után rövid kitérőt tettünk Krakkó sárkányához, ahol Rácz tanár úr révén megismerhettük a város eredetének legendáját is.

A szerdai reggelit követően végül látogatást tettünk a Wawelben, Lengyelország királyi palotájában. Rövid barangolás után ellátogattunk egy hipermarketbe, ahol mindenki begyűjthette elemózsiáját a hazaútra, majd kezdetét vette utunk Budapestre. 20-án este 8-kor fáradtan ugyan, de élményekkel gazdagon hagytuk magunk mögött az emeletes buszt a Déli Pályaudvarnál, és izgatottan vártuk a hazaérkezést, hogy élményeinkről minél előbb beszámolhassunk.       

Egyéb