Magasan az átlag felett

Iskolánk 6. és 8. évfolyamos diákjai június 11-én angol nyelvi mérésen vettek részt. A tesztfüzetek javítását követően elmondhatjuk, hogy tanulóink kiemelkedően, magasan az országosan kijelölt szint felett teljesítettek mindkét évfolyamon. 

Az idegen nyelvi mérés tartalmi keretét a Nemzeti Alaptanterv határozza meg. Ennek értelmében a diákok nyelvi képességeit két feladattípussal, hallott és olvasott szövegértési feladatokkal mérik. 6. évfolyamon A1-es nyelvi sangolzinten, míg 8. évfolyamon A2-es szinten mérettettek meg tanulóink. A feladatok témakörei igazodnak a Nemzeti Alaptanterv és a Kerettanterv ajánlásaihoz, a mindennapi élethez kapcsolódnak, személyes és oktatási vonatkozásúak, valamint figyelembe veszik a korosztály életkori sajátosságait. Mindkét esetben 60% a megfelelési szint a NAT előírása szerint.

Diákjaink magasan a központilag meghatározott szint felett teljesítettek: míg hatodikosaink 89,6%-ot értek el, nyolcadikos tanulóink összesített eredménye 90% lett. Külön öröm, hogy 12 diákunk, vagyis a tesztet megírok 1/4-e 100%-osan teljesített a nyelvi mérésen.

A rendkívüli eredményhez gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak!

Egyéb