A Magyarság Házában Márai Sándoré volt a főszerep április 12-én. Takaró Mihály tanár úr izgalmas és elgondolkodtató előadásával a költészet napját is ünnepeltük, s egyszersmind megemlékeztünk a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjáról is.
A kassai születésű világhírű magyar író igazi világpolgár volt, de élete végéig megőrizte a magyar nyelvhez és a magyar kultúrához való kötődését. Bár számos idegen nyelven beszélt, kizárólag magyar nyelven írta szépirodalmi alkotásait. Márai Sándor a Füves könyvben így vall önmagáról:
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”