Nyílt nap (2014. nov. 12. és 19.)

2014. 11. 08.

Tisztelt Szülők, kedves Felvételiző Diákok! 

Iskolánkban idén két alkalommal november 12-én és 19-én, szerdai napokon tartunk nyílt napot leendő 9. évfolyamos diákjaink és az érdeklődő szülők számára. 

Mindkét alkalommal igazgatói tájékoztatóval kezdünk, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak induló osztályainkról, valamint  felmerülő kérdéseiket is feltehetik. Ezt követően az alábbi órarend szerinti rövidített tanórákat tekinthetik meg, és ízelítőt kaphatnak az iskola hangulatából.

A nyílt napokon való részvételhez előzetes regisztráció nem szükséges.

Egyéb