Nyitott kör

A Testnevelési Általános Iskola és Gimnáziumban jártunk tegnap. Az iskola partnerünk hat féléven át a „Színház, dráma és éléményszerű tanulás” című VEKOP-7.3.4-17-2018-00039 kószámú projektben, ami azt jelenti, hogy minden félévben három Nyitott Körös programon vesznek részt általános iskolás osztályaik, és három programon középiskolás osztályaik.

Az iskolába belépve, a központi folyosó legelején azok a rajzok fogadtak bennünket, amiket a Gumicukor és a Magam vagyok után készítettek a gyerekek visszajelzésként, illetve a Nyitott Körről egy külön képet is kitettek leírással együtt, amit ők szerkesztettek.

Nagyon megható élmény volt, köszönjük!