Osztálykirándulások összefoglaló

Mint minden évben, így idén is, az írásbeli érettségi vizsgák kezdetével elérkezett a várva-várt osztálykirándulások ideje is. Az osztályok az ország különböző tájaira mentek el. Volt aki esősebb, volt aki verőfényes napsütésben töltötte ezt a három napot. De ha hihetünk a beszámolóknak, mindenki emlékezetes pillanatokkal és élményekkel gazdagodva térhetett haza.

5. osztály – Esztergom

osztályfőnök: Horváth Enikő ofh.: Horváth Vera

5-osztaly_horvath_eniko 5-osztaly_horvath_eniko2Az 5. osztály 20 tanulóval és 2 kísérőtanárral töltött el 3 napot 2 éjszakával az Esztergom mellett fekvő Búbánatvölgyben. Esztergom fő utcáin kisvonattal jártuk végig a Bazilikától a Mária-Valéria hídon át a Duna Múzeumig. A keddi nap a természetismeret jegyében zajlott. Madárodú –les, séta a tájvédelmi területen, Mátyás király nyomában Visegrádon és éjszakai bátorságpróba is szerepelt a programban a sok esti közös játék mellett.5-osztaly_horvath_eniko3

Az utolsó napot egy fantasztikus kisállat bemutatóval zártuk, ahol a galambok bemutatása mellett gabonasikló, vadászgörény és vándorpatkány is előkerült a rejtett dobozokból. A rendszeres esőzés ellenére is sikerült megvalósítani a tervezett programokat.

6.a Eger-Szilvásvárad

osztályfőnök: Teveszné Bezsenyi Judit ofh.: Szalai Dóra tanárnő6a1

A tanulmányi kirándulásunkat az egri várban kezdtük. Szakvezető kíséretével megtekintettük az 1552-es események helyszínét. A látottak és hallottak jól kiegészítették az idei kötelező olvasmányunkat, az Egri csillagokat. A Panoptikum és a Gárdonyi ház meglátogatása után megmásztuk a Minaret 97 lépcsőjét, és gyönyörködtünk a kilátásban. Az első napot a híres Kopcsik Marcipániában fejeztük be.

Másnap Szilvásáradon kisvonatoztunk és túráztunk a Szalajka-völgyben. Felkerestük az istállóskői ősemberbarlangot, a festői szépségű Fátyol vízesést és a Szabadtéri Erdei Múzeumot. Útközben sok szalamandrát láttunk és fotóztunk.
6a2Az utolsó napon az egri bazilikát látogattuk meg, és egy rövid orgonakoncerten vettünk részt. A város alatt 140 km hosszú alagútrendszer van, amelyben érdekes kiállítást nézhettünk meg, Város a város alatt címmel.

Az Eszterházy Károly Főiskola épületében lévő Varázstoronyban sok érdekességet láttunk Specula Csillagvizsgáló, Camera Obscura. A Varázsteremben érdekes fizikai kísérleteket próbálhattunk ki. A planetáriumban megnéztük a Hazánk csillagos égboltja című előadást.

A sok program mellett volt idő játékra, beszélgetésre, barátkozásra, és fagyizásra is.

6.b osztály – Velence

osztályfőnök: Kollárné dr. Ogonovszky Helga

kövek A 6.b. osztály idén a Velencei tó körüli látnivalókat tekintette meg, Hétfőn körbetekertük a tavat, érintve a pákozdi Katonai Emlékparkot és a sukorói ingóköveket (Gyapjaszsák) is. A vacsoránk sem házhoz jött: este újfent biciklire pattantunk és eltekerünk a vacsoránk helyszínére. A napot a szálláson rendezett vetélkedővel zártuk. Kedden megtekintettük a Gárdonyi Emlékházat, majd a Rönkvárban vitézi próbatételen vettünk részt. Délután a Dinnyés Fertőn a Madárdal tanösvény egy részét tekintettük meg. Begyűjtöttünk szarkákat, madárgyűrűzést néztünk és távcsővel a nádast kémleltük. P_20160502_121439Ezután vízre szálltunk és kenukban evezve fedeztük fel a tó felől a nádas részeket. Nagy élmény volt a szivárvány alatt, a napsütésben kémlelni a nádast. Minden helyszínre kerékpárral mentünk, így aznap is tekertünk egy-két órát. Este a szálláson szalonnát, a parázsban finom almát és krumplit sütöttünk. Az utolsó napon egy hajóban eveztünk: a kissé viharos tavon sárkányhajóba szálltunk és együtt húztuk a lapátot, mint egy igazi nagy csapat. Bár folyamatosan esett az eső, minden programunkra elállt, s így egy programunk sem maradt el. Ennek ellenére egyik napot sem úsztuk meg száraz bőrrel.

7. osztály – Orfű

osztályfőnök: Kaszap Anna

image2 image1A 7. osztály Pécsen keresztül látogatott el Orfűre a tóhoz, majd Abaligetre, ahol megtekintettük a Denevér Barlagot és múzeumot. A délutáni programba egy rövid vizibiciklizés és csónakázás is belefért. Az esős idő ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

 

8.osztály

osztályfőnök: Tóthné Kállai Kornélia

8-osztaly-nelli A 11.b és a 8. osztályosok együtt ellátogattak a Groupama Arénába, az FTC pályájára. Itt játssza mérkőzéseit a Fradi csapata8-osztaly-nelli_3 mellett a magyar válogatott is. Végigjártuk az épületet, láthattuk a játékosok öltözőit, a lelátón beülhettünk a kommentátori székekbe.  Kimentünk a játékoskijárón keresztül a pálya szélére, ahol a cserepadnál lévő „fotelek” kényelmét is kipróbálhattuk.

A 8. osztály Etyekre utazott, ahol bepillantást kapott a filmkészítés rejtelmeibe a Korda Filmstúdióban. Barangoltunk a díszletek között, sétáltunk New York utcáin. Láthattuk a filmkészítés során megvalósult ötleteket a filmvásznon.

9.ny osztály – Keszthely

osztályfőnök:  Nyíri Dóra

13170592_1157287840961900_1579391957_oA 9. nyelvi előkészítő osztály a jó hangulatú vágányzárral színesített utazás után Keszthelyet hódította meg. A szállást elfoglalva jóízű ebéddel folytattuk a napot, majd a gyönyörű Festetics-kastélyban megtudtuk, hogy mi a különbség a kéró és a séró között, illetve tárlatvezetőnk felvilágosított, hogy a romantikát régen is csak a nők szerették 🙂
Az estét felejthetetlen Activity-bajnoksággal zártuk, ahol mindenkiről kiderült, hogy egy őstehetség.

9.ny - nyiri dora

Másnap megkezdtük rövidnek ígérkező, de aztán 40 kilométerre bővülő biciklitúránkat. Először Balatongyörökre látogattunk el, ahol a Szépkilátóban gyönyörű panoráma mellett pizzáztunk, majd egy fagyi erejéig „leugrottunk” Hévízre is. Az út során kiderült, hogy a lányok néha jobban meg tudnak szerelni egy biciklit. Az estét néhány fáradhatatlan vállalkozó egy kis sétával zárta a szép keszthelyi mólóra, míg a többiek igyekeztek bebizonyítani, hogy igenis meg tudják verni Activity-ben a tanárokat.

Utolsó napunkon a lézerharcot egy felejthetetlen múzeumlátogatással pótoltuk, ahol interaktívan ismerkedhettünk meg a Balaton kincseivel, majd egy meglepi palacsintázás után, megkezdtük a hazautazást.

Élményekkel telve repült el ez a három nap.

9.b osztály –  Balatonföldvár

osztályfőnök: Dömötör Szilveszterné9_b_Domotor_2

9_b_Domotor A 9. B –sek Balatonföldváron a Spartacus Vitorlásegyesület vendégei voltak. Sokat fociztunk, kártyáztunk, kerékpároztunk, beszélgettünk. Az időjárás is kegyes volt hozzánk (ha többre nem is, legalább egy délelőttre), és sikerült áthajóznunk Tihanyba. Mi kormányoztuk Hubát, nem is tudtuk milyen remek hajóskapitányok vannak köztünk.

9.a osztály

osztályfőnök: Hunya Miklós

9_a_hunya_mikiVidám sétahajókázás az Öreg-tavon, kalandos sárkányhajókázás Hunya kapitány úr9_a_hunya_miki_2 dobpergésével, ének az esőben, játékos fizikai kisérletek egy profi csillagásszal, közös falatozások, sok-sok séta, móka, kacagás, partmenti chill-out hangulat, éjszakai csapatépítő hideg, néhány élettel teli faházikó, fiesta, meg siesta. És még a várat is bevettük. Kell ennél több?

 

10.a osztály

osztályfőnök: Duliskovich Gabriella

10_a_DuliskovicsLézerharc és buborékfoci tette az első napot felejthetetlenné. Mindenki résztvett a játékokban, amikre a kisebb-nagyobb izomláz emlékeztetett minket a további pár napban.

10_a_Duliskovics_2Második nap megnéztük a Bazilikát, részletes idegenvezetésben volt részünk. Városnéző kalandtúrával, térképes felfedezést tettünk Esztergomban, majd kisvonatoztunk is.

Este együtt vásároltunk be és készítettük elő a bográcsban magunk főzte paprikáskrumplit. Ebben az évben finomabb lett, mint tavaly!

Utolsó nap átmentünk Párkányba a Mária Valéria hídon, megcsodáltuk a Bazilikát a Duna túloldaláról és a sétáló utcában fagyiztunk.

10.b osztály

osztályfőnök: Gorzsás Richárd

10.b_Gorzsas_RichardHárom egynapos kiránduláson voltunk.

Az első napon Aquaworld. Kimerülésig csúszdázás.

Második nap kiszabadulós pánikszoba, ahol ismert filmjeleneteket kellett forgatnia a gyerekeknek, hogy kiszabaduljanak.

Harmadik nap, pedig Szentendrén paintballoztunk.

 

 11.a osztály – Esztergom

osztályfőnök: Tábori Éva

IMG_5366 IMG_5377Az idei évben a 11.a  útja Esztergomig vezetett. Rengeteg érdekes programon vehettünk részt, de a legizgalmasabb mégis a vacsora… Vagyis a hozzávezető út volt! Aminek az eredménye az lett, hogy egész Esztergom ismer minket.:) Sajnos az idő nem volt hozzánk kegyes, de ez minket soha nem rettent el! És persze már várjuk a jövő év bonyodalmait, de nem lehet előttünk akadály, mert mi vagyunk a 11.a!

11.b osztály

osztályfőnök: Lövey Gábor

11B - FTC A 11.B osztály (amely sportosztály, a diákok szinte mindannyian élsportolók, akiknek naponta van edzésük vagy versenyük, mérkőzésük) három egynapos programot tudott vállalni. Az első napon – a 8. osztályosokkal együtt – moziban voltunk, és az „Eddie, a sas” című sportvonatkozású filmet tekintettük meg. Az 1988-as téli olimpiai játékok egyik emlékezetes versenyzője, a síugró Eddie története olyan általános érvényű tanulságokkal szolgált, mint például: „Soha ne add föl az álmaidat!”, „A lehetetlen nem létezik!”, „Kitartó munkával bármit el tudsz érni!”

11B - Állatkert 1A második napon – ugyancsak a 8. osztályosokkal együtt – az FTC stadionját látogattuk meg, míg az utolsó nap délelőttjét az Állatkertben töltöttük. A Fővárosi Állat- és Növénykert ideális helyszín a tartalmas és szórakoztató tanulmányi kirándulás számára. Legnagyobb kedvenceink a szurikáták, illetve a páviánok és orángutánok voltak. Utóbbiak olyan show-műsort szolgáltatnak megállás nélkül, amely egyrészt felejthetetlen élmény, másrészt elkerülhetetlenné teszi a későbbi visszatérést, az újabb állatkerti látogatást …

Egyéb