Pályázat tanulói sporttámogatásra

A Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium pályázati felhívása

A DIANA TANULÓI SPORTTÁMOGATÁSRA

Kedves Diákok!

Iskolánk ismét meghirdeti a Diana Tanulói Sporttámogatás pályázatot, amelyre olyan gimnazisták jelentkezését várjuk, akik kiemelkedő versenyeredményekkel rendelkeznek.

A sportösztöndíj a Magyar Olimpiai Bizottság közreműködésével anyagi támogatást jelent a kiválasztott tíz diák számára, 50.000 Ft értékben. A támogatás öt hónapra (a novembertől márciusig terjedő időszakra) igényelhető, és csak olyan célra fordítható, amely a pályázó sportpályafutását segíti, könnyíti (pl. sportfelszerelés, sporteszköz, nevezési díj).

A sporttámogatásra jelentkezők közül a következő kritériumok alapján választunk:

– sporteredmények (a sportág-specifikusság figyelembevételével)

– tanulmányi eredmény, szorgalom, magatartás

– közösségi tevékenység (részvétel az iskola közösségi, illetve sportéletében)

– szociális helyzet

Az előző évben nyertes pályázatot benyújtó diákok idén is jelentkezhetnek a Diana Tanulói Sporttámogatásra.

Jelentkezni az alábbi letölthető pályázati űrlap leadása révén lehet tanítási napokon, az iskolatitkárságon.

pdfJelentkezési lap

Jelentkezési határidő: 2015. december 15.

(A pályázat elbírálásának határideje: 2015. január 6 .)

Egyéb