Petőfi ördögszarvai

Az 5. A osztály ismét tanulmányi sétára indult, ez alkalommal a Károlyi-palotában működő Petőfi Irodalmi Múzeumot látogattuk meg.

A Petőfi választásai című kiállításon számos érdekességet hallottunk a költőről. Néhányat ezek közül megosztunk a honlap olvasóival is.

  • Petőfi világhírű magyar, igazi sztár, akinek verseit 54 nyelvre fordították le. A kínai gyerekek kívülről fújják a Szabadság, szerelem… című költeményét, amely hazájukban kötelező tananyag.
  • A Petőfi név már a költő életében márkajelzés volt, gyógyvizet neveztek el róla. Személyes tárgyait (katonakabát, utazóláda, pipa, erszény stb.) pedig rögtön a halála után elkezdték összegyűjteni.
  • Petőfit már nyolc évesen különös kérdések foglalkoztatták. Feljegyezték, hogy azon gondolkodott, vajon a napnak fáj-e a naplemente, hogy mindig vörösbe burkolódzik.
  • 16 és fél  évesen 18 évesnek hazudja magát, hogy Sopronban besorozzák a k. und k. hadseregbe. Nehezen tűri a katonai drillt, kihágásaiért többször megbüntetik. Egy alkalommal az őrbódéban Horatiust olvas, ezért kurtavasra verik. Egy másik alkalommal pedig megszökik, hogy meghallgassa a városban fellépő Liszt Ferenc zongorajátékát.
  • Petőfi nagyon szeretett gyalogolni, hatalmas távolságokat tett meg gyalog. 16 és 19 éves kora között összesen 6024 kilométert.
  • Bár számos bordalt írt, nem szerette a bort. Szenvedélyesen pipázott, pipatóriumában nyolc pipa volt, és mindig vágni lehetett körülötte a füstöt, amikor dolgozott.
  • Petőfi halálát követően legendák kaptak szárnyra, hogy nem halt meg, valahol messze, hadifogolyként raboskodik. De aki 26 éven át akar magyar nyelvű lenni, bárhová is viszik el, gyalog indul haza.

Aki szeretne még több izgalmas dolgot megtudni a legismertebb magyar költőről, feltétlenül nézze meg az interaktív kiállítást, biztosak vagyunk benne, nem fog csalódni.

Az ötödik osztályosok a leendő múzeumlátogatók figyelmébe ajánlják Petőfi kihágásait, szabályszegéseit, ahogy ők mondják, huncutságait.

Keressék az ördögszarvakat!

pimpim3

Egyéb