Rendhagyó irodalomóra

Iskolánk csatlakozott a Fiatal Írók Szövetsége által meghirdetett „Írókölcsönző” programhoz. A program által kínált rendhagyó irodalomóra keretében június 13-án két kortárs költő volt vendégünk: Kabai Lóránt és Purosz Leonidasz.

A rendhagyó irodalomIMG_7931órán iskolánk magyar irodalom fakultációs csoportja mellett az érdeklődő 10. évfolyamos gimnazisták is részt vettek. Az „Írókölcsönző” program célja, hogy a már jelentős életművel rendelkező szerzők mellett pályájuk elején járó tehetségekkel is találkozhassanak a tanulók. Purosz Leonidasz fiIMG_7932atal, egykötetes szerzőként a pályakezdő költőket képviselte, míg Kabai Lóránt, – aki a Műút folyóirat és portál szerkesztőjeként is ismert – 1993 óta rendszeresen publikál, és számos verseskötetet jegyez. Vendégeink egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött felolvasás során meséltek költői pályájukról és ismertették meg diákjainkat a versírás nehézségeivel és fortélyaival.

Egyéb