Rendkívüli tájékoztatás – gimnázium 2020.11.11

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt 9. évfolyamos Szülők és Diákok!

A mai nappal a kedd éjféltől bevezetett kormányrendelet értelmében iskolánkban is megkezdődik a digitális oktatás gimnáziumi évfolyamainkon.

A digitális munkarendet a visszajelzések alapján sikerült eredményesen, hatékonyan és egységesen megszerveznünk a tavalyi évben. A tapasztalatainkat felhasználva és mérlegelve továbbra is célunk a diákok életkorához és képességeihez igazított munkavégzés megteremtése.

Szem előtt tartottuk, hogy egy mindenki által ismert, használt felületet tudjunk hatékonyan alkalmazni, amely lehetővé teszi, hogy a diákok nyugodt körülmények között a nekik megfelelő tempóban sajátíthassák el a tanárok által kért, kijelölt tananyagrészeket. Ezért a digitális oktatás iskolánkban a digitális naplón keresztül fog most is megvalósulni, melyet a következő linken érhetnek el: https://e-naplo.tfgyakorlo.hu/.

(Amennyiben a bejelentkezéssel kapcsolatban kérdésük merülne fel (elfelejtett jelszó, felhasználónév), a következő email címen tudnak segítséget kérni: e-naplo@tegyakorlo.hu.)

A digitális napló a tavalyi digitális munkarend bevezetése óta rendelkezik azzal a funkcióval, amely lehetővé teszi a tanárnak, hogy órai anyagot, házi feladatot, linkeket adjon segítségül és kiegészítésül a napi tennivalókhoz a diákoknak. Ezt a funkciót a haladási napló, illetve az órarend menüponton keresztül is el lehet érni. Ide 2020. november 12. csütörtöktől fognak felkerülni tananyagok, addig általános információk, követelmények kerülnek feltöltésre az egyes tantárgyakhoz.

Ezt kiegészítve két másik funkció használatára kérjük diákjainkat. Az egyik, amikor a diák megtekinti a „házi feladat” anyagát, a tanár a megtekintés tényéről automatikus üzenetet kap az internetes felületen (azaz megjelenik a gyermek neve „látta” címkével). A másik fejlesztés, hogy a házi feladat funkciójánál (a lap alján) található egy „késznek jelölöm” gomb, amellyel lehetőségük van visszacsatolást küldeni a tanárnak, hogy ki hogy halad a kiadott feladatokkal. Miután ezt visszaküldik, az órarendben a piros házikó ikon zöldre vált, ezzel jelzi, hogy az elvégzendő feladatok sora rövidült. Mindkét fejlesztés lehetővé teszi, hogy a tanár visszajelzést kapjon a diákoktól. . Mindenkit kérünk, hogy ezt a funkciót használja, hisz a tanárok számára fontos, hogy lássák a diákok egyéni haladását.

A tananyagokat azt ajánljuk, hogy a diákok valós időben dolgozzák fel, azaz az órarendben meghatározott időben végezzék az adott tantárgyhoz feltöltötteket. Nagyon fontos szempont, hogy minden diák vezesse a füzetét minden tantárgy esetében, mert ez mindenképpen ellenőrzésre fog kerülni. Továbbá figyeljék az adott tantárgyhoz, tanórához tartozó határidőket.

A szaktanárokkal kapcsolattartásra kérjük a digitális napló üzenő felületét használni, vagy a http://tfgyakorlo.hu/bemutatkozas/iskolank-tanarai/ oldalon található email címeket.

A digitális munkarend ideje alatt hivatalos leveleket a iskolatitkarsag@tegyakorlo.hu címre küldjék.

Amennyiben a digitális oktatáshoz technikai kérésük merülne fel vagy igényelnének nyomtatott feladatlapokat az elektronikus kivitelezés helyett, kérjük, jelezzék felénk, megpróbálunk segíteni.

Üdvözlettel:

Iskolavezetés