Siker a Budapesti Diákolimpián

2014. 03. 13. 

Iskolánk csapata a Budapesti Diákolimpia Bajnoka!

2014.03.12-én zajlott a Bp.-i Honvéd kosárlabda csarnokában az V. korcsoportos nyílt kosárlabda bajnokság budapesti döntője. Kicsit tartottunk a helyszíntől, hiszen a tavaly őszi VI. korcsoportos döntőt ugyanitt rendezték, és nagyon szoros meccsen az utolsó másodpercben kapott kosárral veszítettünk, és lettünk negyedikek.

 

De nem így történt ezen a szerdai napon! Csapatunk élt a lehetősséggel, és bajnok lett. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a csoportunkból csak második helyen kerültünk a négy közé. Így a másik csoport győztesével, a Csík Ferenc Gimnáziummal kezdtünk. Már a meccs elején látszott, hogy ez a mi napunk. Az első negyedben már 11 ponttal vezettünk. Csak a harmadik játékrészben tudott felzárkózni ellenfelünk, és a végén 101 : 83-at mutatott az eredményjelző a javunkra. 

A következő mérkőzést az ellen a József Attila Gimnázium ellen vívtuk, akiktől a korábban csoportmérkőzések során már kikaptunk. Nagy csatának indult a dolog. Az első játékrész teljesen kiegyenlített volt, fej-fej mellet haladt a két csapat. Megráztuk magunkat és 9 pontos előnnyel kezdtük a következő negyedet. Pontatlan védekezés, kevés lepattanó szerzés jellemezte ekkor a játékunkat. És át is vette a vezetést az ellenfél. De ekkor fordult elő utoljára ilyen. Hárompontos kosarak, gyors letámadások, és jó védekezés. Egyszerű a recept. Fokozatosan visszavettük a vezetést, és végül magabiztosan 88 : 67-re nyertünk. Budapesti bajnok a Diana! 

Ezzel jogot szereztünk, hogy részt vegyünk az elődöntőn, ahol az országos döntőbe jutás a tét! A feladat nagy, de nem teljesíthetetlen.

Bajnokcsapatunk tagjai: Benkő Balázs 8.a, Jász Gábor 10.b., Nshimba Kalau Joel 11.b, Ondima Olivér, Radics Ádám, Schafarek Boldizsár, Steier Bence, és Völgyi Marcell 9.b.

Gratulálunk!

Lestár László testnevelő tanár    

 

Egyéb