Sítábor – 2015

Az idei sítáborunkat Ausztriában, Kelet – Tirolban tartottuk. Iskolánkból 53 fő vett részt. A tanulókon kívül még hat szülő is velünk tartott. A hegyek ölelésében megbújó alpesi kisfaluban, Ainetben volt a szállásunk, a Hotel Sattlerwirtben és a Hotel Aineterhofban. A magyar személyzet mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat.

A szakács gondoskodott arról, hogy ne felejtsük el a hazai ízeket és legyen elegendő energiánk a sportoláshoz. A síbérletünkkel az öt nap alatt négy különböző síterepet látogattunk meg.

A sí- és snowboardoktatók állandóan velünk voltak a pályákon és segítettek a havas sportok elsajátításában és a tudásunk tökéletesítésében. Munkájukat dicséri, hogy a kezdők a második nap után már önállóan tudtak a kevésbé meredek pályákon lejönni.

A tábor végén a tanulók egy versenyen mérték össze tudásukat, ügyességüket. Az öt nap alatt volt részünk ragyogó napsütésben és hatalmas hóesésben is. Az Alpok és a Dolomitok havas csúcsai, gyönyörű sziklaképződményei csodás kulisszát varázsoltak a téli sportokat űzők számára. Sok élménnyel gazdagodva, testileg- lelkileg felüdülve tértünk haza.

S mi dicsérhetné jobban a sítábort, mint a gyerekek egyöntetű véleménye : Jól éreztük magunkat, s jövőre is jövünk !!

Egyéb