Szakadás

A 13. A osztály meghívására jött el iskolánkba a népszerű Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat, és új darabjukat, a Szakadást mutatták be nálunk, velünk. Osztályfőnökünk és valamennyi osztálytársam nagyon örült ennek, és nem csak az órák elmaradása tetszett a diákoknak, hanem az előadás, a közös játék is kifejezetten elnyerte tetszésüket.

A foglalkozás több órán keresztül tartott, de mindvégig figyelemfelkeltő és élvezetes, érdekes volt.  Vendégeink nem becsültek alá bennünket, igazi színészi komolysággal álltak elénk.

A darab a felnőtté válást, a szülőktől való elszakadást járta körül, és az előadásba bennünket is bevontak, kifejthettük véleményünket a rendkívül aktuális, minket is érintő témáról, sőt néhány percre belekóstolhattunk a színészek, sőt a rendező munkájába is.

Mindenki elmondhatta a véleményét, sőt egyenesen kötelező volt kitárulkozni, véleményt nyilvánítani, elmesélni a többieknek, hogy te mit gondolsz az adott szituációban. A társulat mindhárom tagja szívélyes és érdeklődő volt, nem volt kellemetlen megosztani velük legszubjektívebb érzéseinket, legféltettebb gondolatainkat.

Szekeres Fanny, 13. A

Egyéb