Tájékoztatás 2021.04.16 Alsó tagozat

Tisztelt Szülők!

Mint ismeretes április 19-étől az alsó tagozaton kezdődik el az oktatás.

Az osztályfőnökök felmérték, hogy hány szülő döntött úgy, hogy kéri gyermekének a jelenléti oktatást, és hányan akik nem veszik igénybe az iskolanyitást.

Ezek alapján megállapítható, hogy a tanulók kevesebb mint fele él a nyitás lehetőségével, és a napközis foglalkozásra rendkívül kevesen jelentkeztek.

Ezért úgy döntöttünk, hogy május 10-éig azok, akik nem vesznek részt a jelenléti oktatásban, a továbbiakban is részletes haladási segítséget kapnak -az eddigi szokásos módon- a digitális naplón keresztül az osztálytanítóktól.

Azért, hogy a jelenlévők és a távolmaradók igényeit is minél jobban figyelembe tudjuk venni, a tananyagkijelölést, a feldolgozást újra kellett tervezni, módosítani az órarendet, tantárgyak számát ideiglenes meg kellett változtatni.

Köszönjük a szülők együttműködését, gyerekek alkalmazkodását, a pedagógusok munkáját!

A további részletekről ezentúl is az osztályfőnökök fogják tájékoztatják a szülőket.

Iskolavezetés