Tanév végi tájékoztató

Tanév végi tájékoztató – összefoglaló

 

Jelen levelünkben egy összefoglalót olvashatnak a tanév végi tájékoztató videóból, melyben nem a teljes tanévet, csak annak egyharmadát kitevő digitális munkarendet értékeljük, és néhány információval szolgálunk a jövő évi terveinkről.

Mielőtt tájékoztatnánk Önöket az év végi helyzetről, először is arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a tanévzáró ünnepélyt a következő tanév nyitó ünnepélyével együtt fogjuk megtartani szeptember 1-én, mivel így az év végének egyik legszebb pillanatát – a kiváló tanulók, sportolók jutalmazását –, közösség és közönség előtt vehetik majd át azok, akik ezt kiérdemelték.

A digitális tanrend értékelése

Március 14-én, pénteken úgy mentünk el az iskolából, hogy még nem tudtuk, hogy hétfőn már bezárják. Egy hétvége alatt kellett megfejteni, hogy mit jelent az eddig sose hallott digitális munkarend és, hogy ezt hogy töltsük fel tartalommal.

Otthon a családoknak is ki kellett alakítani a gyerekek napirendjét, miközben a szülők se voltak tisztában, hogy mi vár rájuk.

Szerencsés helyzetben voltunk – ami az informatikai eszközöket illeti –, mivel a gyerekeknél és a tanároknál csak néhány számítógéphiányt kellett gyorsan orvosolnunk.

Kihasználva, hogy nem központi digitális naplót használunk, gyorsan átprogramoztattuk, hogy egy egységesen ismert, jól követhető felületen tudjuk a diákjainkkal a kapcsolatot tartani. A napi feladatok kiosztása, az oktató anyagok átadása és az esetleges visszaküldések a megszokott diginaplón történtek, nem kellett új rendszert megtanulni. Ez mind az átállást segítette.

Az iskola honlapját is gyorsan lecsupaszítottuk, és átadtuk a digitális munkarend kommunikációjára, minden figyelmet ennek szentelve.

A tanáraink online tudásmegosztó felületeken ismerkedtek meg az új igényeket segítő szoftverekkel, kiválasztottuk a legmegfelelőbbeket és elindult ez az új digitális munkarend.

Szülői jelzéseknek köszönhetően megismertük az önálló tanulás nehézségeit, ezért készítettünk oktatóvideókat és próbáltuk az online kapcsolattartást is szervezni zoomon, de nem kötelező jelleggel.

Nem volt könnyű nekünk, pedagógusoknak sem az átállás, mivel sok évtizedes számonkérési beidegződést kellett kikapcsolnunk, háttérbe helyezünk. De viszonylag hamar sikerült egy ésszerű arányt megtalálni és a tanulási folyamatot helyezni előtérbe a számonkérésekkel szemben.

Más utat választottunk, mint sok iskola: nem írattunk dolgozatokat, nem feleltettünk, csak dicséretnek, segítségnek, önellenőrzésnek jeleztünk vissza a kiválóan megfelelt, megfelelt és a nem felelt meg háromszintű értékeléssel. Szerettük volna, ha a tanulást nem nehezítené a jegyszerzés terhe. Utólag is úgy látjuk, jó döntést hoztunk ennek az értékelési rendszernek a bevezetésével.

Milyen súlya, milyen hátránya és milyen előnye van az elmúlt időszaknak?

A jövő tanév elején a tanáraink felmérik a meglévő tudást, ismételni fognak, pótolják a hiányosságokat, így biztosan állíthatom, hogy oktatás szempontjából nincs, és nem lesz mérhető hatása a pandémiának.

Ha a számokat vesszük figyelembe, megközelítőleg 70 napig digitális munkarend működött. Ez a tanév 33%-a. Első osztálytól az érettségihez vezető hosszú út 2184 tanítási napjának nincs még 3 %-a se. De ha vesszük az elmúlt 70 nap hatékonyságát, ami reményeink szerint megfelel legalább 40 nap hagyományos oktatásának, akkor kezdhetjük újra a számolást. Akkor már alig 1 % kiesésről beszélhetünk. Tehát bármilyen nehezen is éltük meg ezt az időszakot, hosszútávú hatása elenyésző, körültekintő, átgondolt évkezdéssel nullának vehető.

Van-e oktatási haszna, előnye a karantén időszaknak?

Sok tanulságos helyzettel találkoztunk. Most, hogy a szokásos oktatásról áthelyeződött a hangsúly a diákok tanulási folyamatára, még jobban szembesültünk azzal, hogy ami érdekli a diákokat, azt meg is tanulják minimális segítséggel is.

Ezért az érdeklődés felkeltésére, a most kényszerhelyzetből használt digitális lehetőségeket a továbbiakban is használni kell, az oktatás minél szélesebb körében. Erre most a pedagógusok nyitottá váltak.

Másfelől pedig a pedagógusok önérzete megnőtt, mert sokan rendkívülit teljesítettek! Mi ezt a megnövekedett önérzetet, önbecsülést is az előnyökhöz soroljuk. Hisz voltak olyan tanárok, akik több mint 100 gyereket tanítottak, több évfolyamból, több tárgyból is. Ez elismerésre méltó!

A diákok szempontjából előny volt, hogy jegytől való félelem nélkül maradtak. Egy saját döntésen alapuló tanuláshoz kellett nekifogni, ami mérföldkő az önállósodás terén. Kijelenthetem, hogy a tanulóink is kiválóan teljesítettek, megleptek bennünket tanárokat és gondolom szüleiket is az érettségükkel. Köszönöm ezt nekik! Büszke vagyok rájuk!

Összességében tehát elmondható, hogy a helyzetből becsületes munkával kimentettük, amit csak lehet, és ebben partnerek voltak a diákok, szülők egyaránt.

Köszönjük kollégáinknak, hogy ezt a helyzetet aktivitással, igényes tervezéssel és kivitelezéssel, becsületes és lelkiismeretes munkával töltötték meg!

Köszönöm a szülőknek a munkájukat, megértésüket, támogatásukat és kedves szavaikat, és gratulálok ahhoz, hogy részben az iskolai oktatást, gyermekfelügyeletet, és az iskolai étkezést is magukra vállalva álltak helyt!

Néhány egyéb információ, szolgálati közlemény az év végével és a jövő évi tanévvel kapcsolatban

  • Tankönyvrendelés: a szaktanárok igényei alapján folyamatban van. Minden mostani és leendő diákunk szeptember 1-jén megkapja a szükséges könyveket.
  • Osztálykirándulás: Ősszel lehetőség lesz rá, hogy az osztályfőnökök szervezzenek ilyen kirándulást igény szerint.
  • Diana feszt: Jövőre május végén a szokásos módon megrendezésre kerül.
  • Testnevelés pólók: maradnak az idei pólók a kialakult helyzet miatt. Leendő 1. és 9. évfolyamos diákok méreteit szeptemberben rögzítjük és megrendeljük nekik is.
  • A két hatodik osztályból egy hetedik osztály lesz, mivel sok diák hatosztályos gimnáziumban folytatja tanulmányait.
  • Az elsős és a gimnáziumi beiratkozás online módon történt és történik. Minden szükséges információról emailben küldünk értesítést.
  • Napköziseink az iskolában hagyott felszerelésért június 19-én 8 és 16 óra között jöhetnek be.

Ezúton kívánjuk mindenkinek (gyereknek, szülőnek, tanárnak), hogy visszatekintve töltődjön fel a személyes sikereiből, az elvégzett munkájából, az erőfeszítéseiből.

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk!

Szeptemberben találkozunk!

Üdvözlettel: Iskolavezetés