Új módszer, új tudás a mindennapos testnevelésben

1Iskolánk adott helyet a Testnevelési Egyetem „Új módszer, új tudás a mindennapos testnevelésben” című fejlesztéséhez kapcsolódó lakossági fórumának november 16-án este. A program előadói között köszönthettük Mocsai Lajos, rektor urat, Györfi János a Testnevelési Egyetem stratégiai főtanácsadója, kézilabda mesteredző urat, Hamar Pál, oktatási rektor-helyettes urat, valamint Harsányi Gergely, válogatott kézilabdázót.

Az est folyamán az előadók ismertették az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt eredményeit a mindennapos testnevelés tevékenységeihez kapcsolódva. Megtudhattuk, hogy a projekt fejlesztései ennek az alapvető hiányossággal küzdő területnek a  problémáira kívánnak reagálni. Így különösen arra, hogy jelenleg a sportági szakanyagok nem kapcsolódnak, nem épülnek rá a mindennapos testnevelés megváltozott rendjére, tartalmára. Továbbá arra, hogy a sportban az esélyegyenlőség elve korlátozottan tud csak érvényesülni, tekintve, hogy az információs- és infokommunikációs technológiák fejletlensége miatt a fővárostól és a megyei jogú nagyvárosoktól messze eső településeken nehezen lehet hozzáférni modern ismeretanyaghoz, magas színvonalú szakmai segítséghez. Az informatikai háttér fejletlensége miatt nem jut el mindenhová a megfelelő információ. Emellett nem alakult ki a mindennapos testnevelésre ráépülő sportági mentorrendszer és a szakmai tudáscserére alkalmas hálózatok sem.

2A kidolgozott módszertani fejlesztések, segédanyagok és oktatófilmek bemutatását követően, Harsányi Gergely, válogatott kézilabdázó mesélt sportpályafutásáról, a tanulás és a sport összeegyeztethetőségéről, valamint gyermekkori élményeiről, melyek segítették pályaválasztását.

A fórum zárásaként az érdeklődő szülők és pedagógusok kérdéseiket is feltehették az előadóknak.

 

Egyéb