„Vitatkozom, tehát vagyok”

A 11. E osztály mai napon részt vett egy rendhagyó drámajátékon, amely az őket az iskolán belül és kívül érő stressz kezelésével foglalkozott. Három vidám játék rázta fel a fáradt diákokat, majd pedig megismerhették saját érdekérvényesítési stratégiájukat.

A legtöbben problémamegoldók, kis részük versengő vagy éppen elkerülő. Az szépen kirajzolódott, hogy az osztály együttműködve milyen hatalmas erőt és ravasz stratégiát képviselhet.

Hamarosan az is kiderült, hogy ezek után sokkal könnyebben tudtak együttesen fellépni a saját érdekeik védelmében akár a vizsgatárgyaik ügyében is…

WÁ, osztályfőnök képes krónikájából

Egyéb