Az agykutatás hete

2014. 03. 13.  Március 12-én a 9.ny és a 9.a osztály reál orientációja ellátogatott az Agykutatók Hete rendezvénysorozat, Pszicho-fiziológiai Játszóházába , amit a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja szervezett.

 Egyéb

Röplabda Bajnokság

2014. 03. 11.   Bár az iskolánk diákjainak tervezett Dianalízis rendezvény elmaradt, az esemény egyik fő programja a Röplabda Bajnokság megrendezésre került március 7-én 18 órai kezdettel. A bajnokságon négy […]

 Egyéb

Közösségi szolgálat

2014. 03. 09.  Március 6-án, csütörtökön a közösségi szolgálatra való ráhangoló előadást szerveztünk iskolánk kilencedikes diákjai számára Kollárné dr. Ogonovszky Helga, közösségi szolgálatot segítő kollégánk irányításával. 

 Egyéb

Szülők Akadémiája – 2014. 1.

2014. 03. 09.  Március 5-én, szerdán délután tartottuk meg a Szülők Akadémiája rendezvénysorozatunk első előadását. Vendégünk, Aranyos Zsolt, családi életre nevelő szakember volt, aki a gyermekek pszichoszexuális fejlődéséről beszélt egy […]

 Egyéb

Egészséges iskolai büfé

2014. 03. 08.  Iskolánk nagy hangsúlyt fektet az oktatási tevékenység mellett a nevelésre és így az egészségnevelésre is. Olyan iskolai környezetet igyekszünk teremteni, amely elősegíti diákjaink egészséges táplálkozási szokásainak kialakítását […]

 Egyéb

Komplex természettudományi verseny – I.2.

  Első forduló 2. feladat Kísérletek varrócérnával Kísérlet menete: Tolómérővel meghatározzuk a frissen vásárolt, ismert hosszúságú cérna spulnijának geometriai méreteit;  majd a méretek ismeretében következtetünk a cérna vastagságára.     […]

 Egyéb

Verseny-kiírás

  Komplex természettudományi tanulmányi versenyt hirdetünk iskolánkban, amelyre maximum nyolc fős csapatok jelentkezhetnek 7. osztályostól 10. osztályos korig. Minden csapatban minden korosztálynak képviseltetnie kell magát.  A verseny három fordulós (2014. […]

 Egyéb

Komplex természettudományi verseny – I.

Első forduló  1. Feladat  Robbantás kindertojással A kísérlet leírása Kindertojás tokjának egyik felébe szódabikarbónát, másik felébe ecetet öntünk; majd összeillesztjük a két felet és  gyorsan az asztalra helyezzük a „löveget”. […]

 Egyéb

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

2014. 03. 01.  Az idei évben, február 27-én iskolánk adott otthont a nagy presztízsű Simonyi Zsigmond helyesírási verseny XII. kerületi fordulójának. Az általános iskolásoknak meghirdetett versenyre a kerületi iskolák legjobb […]

 Egyéb

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Mik is azok a cookies (sütik)? A „sütik” információkat tartalmazó kisméretű szöveges fájlok, amelyeket böngészője, illetve weboldalunk szervere az Ön számítógépén tárol. Ezek a fájlok nem alkalmasak programok futtatására, így arra sem, hogy kártékony elemeket, esetleg vírusokat juttassanak az Ön számítógépre. A „sütik” feladata, hogy Önt azonosítsák, személyes beállításaira (beállított nyelv, betűméret és megjelenítésével kapcsolatos egyedi beállításokat) vonatkozó információkat összeszedje és tárolja. Milyen sütiket használ weboldalunk? A munkamenet (session) sütik ideiglenesek, csak az aktuális látogatás ideje alatt kerülnek alkalmazásra. A munkamenet végén, valamint böngészője bezárásával automatikusan törlődnek. Ezek a munkamenet sütik nem gyűjtenek olyan információt amivel Önt a későbbiekben azonosítani lehetne.

Bezárás