2013. 10. 15. 
Egy új kutatási szakterület elismert képviselője, Saly Noémi művészettörténész, kávéházológus tartott izgalmas előadást a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahová a 13. a osztály és a magyar fakultációs csoport látogatott el.
Az előadás a kávéházak rendkívül hosszú, szövevényes és izgalmas fejlődéstörténetét foglalta össze egy rendhagyó irodalomóra keretében.
Az előadó kiemelte, hogy a kávéház a civil életnek, a találkozásnak a legelső számú bázisa, a polgári demokrácia legfontosabb fellegvára volt, ahová minden információ eljut, ahol mindenki jól informált. Az információáramlás sebességét egy meglepő adattal bizonyította: az 1900-as években amit az egyik kávéház Pesten kettőkor tud, azt ötkor már valamennyi tudja.
A nyugatosok életrajzából ismert négy-öt kávéházon kívül (New York, Centrál, Japán, Hadik), ahová a művészek előszeretettel jártak, a századelőn, Budapesten még 300-350 ilyen intézmény működött, ami a város nyolcszázezres lélekszámát tekintve igen tekintélyes szám. Igaza volt Kosztolányinak, amikor azt írta, Budapest kávéváros.
Kiderült az is, hogy a kávésok nem pusztán emberbaráti jó szándékból támogatták a vidékről Budapestre érkező, szárnyaikat próbálgató, szegény művészeket. Sokkal inkább azért, mert rájöttek arra, hogy ahová a művészek járnak, oda járnak a szép nők, és ahová a szép nők járnak, oda járnak a gazdag férfiak.
Az előadásban minden megvolt, amit a közönség kívánhat: új ismeretek, adatok és anekdoták, humor. Csak egy olaszos pörkölésű, olajosan csillogó, jó fekete hiányzott.