A XII. kerületi Egyéni Sakk Diákolimpia január 27-én került megrendezésre, a Testnevelési Egyetemen. Iskolánkat 14 tanulónk képviselte, amiből 9(!)-en helyezést értek el és a többiek és remekül, minimum 50%-os teljesítménnyel zárták a sakk tornát.
A lányok első korcsoportjában végig fej-fej mellett haladt két Dianás tanulónk, Rojas-Vida Clara és Tóth Viola, végül az egymás ellen játszott szuper izgalmas rangadó döntötte el a bajnoki cím sorsát Viola javára, de a dobogó első két helyét így is magabiztosan elfoglalhattuk.
A fiú első korcsoportban kiválóan versenyzett Szanka Gergely, aki hajszállal maradt el a legnépesebb mezőnyben a dobogóról, 4.helyen zárt.
A lány 2-es korcsoportban is végig küzdöttünk a dobogós helyekért, lány csapatunk mindhárom tagja (Mikulás Damira, Vidák Villő és Somogyvári Emília) végig az élmezőnyben versenyeztek, Emili az utolsó körben játszotta a rangadót a bajnoki címért. Végül ezüsttel zárt, Damira pedig holtversenyben osztozott a dobogón.
A nagyfiúk mezőnyében remekül hajrázott Fülöp Leó és Vidák Vilmos, mindketten a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Az első helyezettek ezzel tovább jutottak a Budapesti Döntőbe, a második helyezettek pedig a Budapesti Pótdöntőbe. A felkészítő edző e sorok írója, Juhász Kristóf Nemzetközi Mester, sakk oktató volt. Minden résztvevőnek gratulálunk a sportszerű, eredményes versenyzéshez!
Végeredmény:
Lány 1.korcsoport: 1.Tóth Viola 5/5 pont 2. Rojas-Vida Clara Rubi 4 pont 3. Lengyel Zsófia 3,5 pont … 6.Lukács Noémi Fruzsina 3 pont, összesen 13 résztvevő.
Lány 2.korcsoport: 1. Perei Linett 5/5 pont 2-4. Somogyvári Emlíia, Ónody Emma és Mikulás Damira 4 pont 5. Vidák Villő 3 pont, összesen 19 résztvevő.
Fiú 1.korcsoport: 1.Hindrich Máté 6/6 pont 2.Hamse-Ishchenko Márton 5 pont 3. Fuzik-Fang Gavin 4,5 pont 4. Szanka Gergely Gábor 4 pont … 12-13. Poór Máté és Scheffer Barnabás 3 pont, összesen 22 résztvevő.
Fiú 2.korcsoport: 1. Marinov Milán 6/6 pont 2.Barát Dávid Berett 5 pont 3. Bodnár Ábris 4 pont … 10-11. Gyenes Dániel és Trager Tamás 3 pont … 13.Negyeliczky Mór 3 pont, összesen 22 résztvevő
Fiú 3.korcsoport: 1.Gu Josiah Qi-En 5/5 pont 2-3. Bakonyi Olivér Árpád és Fülöp Leó 4 pont 4. Csury Sebestyén 3 pont, összesen 14 résztvevő
Fiú 4.korcsoport: 1. Eörsi András 4,5/5 pont 2-3. Pintér-Kadosa Zoltán és Vidák Vilmos 4 pont 4. Ruff Andor 3,5 pont, összesen 13 résztvevő.





