Két éves felkészülést követően iskolánk hittanos diákjai felvehették a bérmálás szentségét.
„Hosszú, elkeseredett harcot kellett vívni az elemekkel. Nem várt nehézségek tornyosultak elénk. Gyanús sarkokon kellett befordulnunk. De most már minden megoldódott és én úgy érzem magam, mintha egy színdarab ért volna a végéhez, olyasfajta, amilyet a franciák tudnak legjobban írni: egyszerre könnyes és mosolygós….”
Az idézet nem tőlem való, hanem P.G.Wodehouse-tól, de nagyon ideillőnek éreztem. Valóban nem volt nehézségektől mentes az idei bérmálkozás, de minden jó, ha a vége jó, most már csak a sok szépre és jóra fogunk emlékezni. Két évig készültünk a 13-14 éves korosztállyal arra, hogy felvehessük a bérmálá
s szentségét. István atya csoportja „egy számmal nagyobb” ifjoncokból állt, ám mivel a mi plébániánkon csak kétévente van bérmálás, végül mind a 34-en együtt álltak a püspök atya elé. Addig azonban sok küzdelmünk volt egymással, a tananyaggal, az Ősegyházzal. Megtanultuk, miért vált ketté a keresztelés és a bérmálkozás a IV. században, mit jelentett az élő vízben való keresztelkedés. Hogyan szállt le a Szentlélek az apostolokra és milyen ajándékot kapott Szent Péter, ami miatt aztán olyan lelkesen beszélt, hogy azon a napon 3000 ember keresztelkedett meg. Kik voltak azok a farizeusok és írástudók, akik mégis megértették, mit tanított Jézus? Ki volt Gamaliel és mit mondott a Főtanácsban Péterék védelmére? Részleteztük, hogyan alakult ki a gyónás mai gyakorlata, miért fontos, hogy kellő felkészülés mellett részesüljünk a szentségekben?
Amikor már mi is kellően felkészültünk, megmutattam Snell György püspök atyának, a Szent István Bazilika plébánosának a képét, hogy ő fog bérmálni. Elmeséltem azt is, hogy a püspök atya gyakran meséli: répa-egyelés közben kapta a hivatást… Akkoriban sok ideje volt munka közben elgondolkodni, mit is vállal, ha pap lesz. Most már ugyan kevés ideje van, ennek ellenére elvállalta, hogy ő szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a fiataloknak. Mi ezért hálából beszereztünk egy hatalmas plüss répát neki, abban a reményben, hogy van humora. Volt.
A bérmálkozást megelőzően, szombaton lelki napot tartottunk a plébánián, vizsgával és liturgiával egybekötve. A vizsgán mindenki elég jól teljesített, leszámítva a kórosan iz
gulókat, akik rémületükben néha a legegyszerűbb kérdést is úgy vették, mintha az életükre törtünk volna. Mindazonáltal iskolánk diákjai, Rákosy Rita és Dominik kiválóan szerepeltek. Ők voltak azok, akik valóban a nagykorúság állapotát tükrözték feleletükben. A gyerekek egyébként okosan választottak bérma-nevet, tanúságot is tettek mellettük, meg tudták indokolni, hogy miért pont azt az adott szentet választották bérma-védőszentjüknek. Rita a Kinga nevet kapta, Domi pedig az István nevet választotta bérma-védőszentnek.
Vizsga után a szülők közreműködésével pompás lakomát csaptunk. Délután még összegyűltünk gyónásra és szentségimádásra a templomban, hogy lelkileg is megerősödve menjünk másnap a püspök atyával való találkozásra. Vasárnap délután rémes, hideg idő volt, fújt a szél. Aztán estére kiderült az ég, kérésünk meghallgattatásra lelt odafent. Szépen vonultunk át a plébániáról a templomba.
A fiatalok liliommal a kezükben mentek az oltár elé, hogy elhelyezzék fehér virágaikat a vázába. A misén olvastak, adományt vittek. Mindent egybevetve a mise családias hangulatúra sikeredett, plébániánk közössége saját magát adta, éppen olyanok voltunk, amilyenek amúgy is szoktunk lenni. A püspök atya pedig méltányolta ezt. És mivel ő is családiasan érezte magát, barátságos, mégis tartalmas, veretes gondolatokkal teli, remek prédikációt mondott az egybegyűlteknek. Hála a Gondviselésnek, végezetül tényleg minden a lehető legjobban alakult. Szülők, bérma-szülők, gyerekek és mindenki azt érezhette, hogy itt valóban a Lélek működött közre. A szentmisét követő agapén a püspök atyának mindenkihez volt egy-egy barátságos szava. Zárásként pedig elmesélte, hogy a vidéki gyerek lévén a kismalacokat is szereti. Legközelebb azt fog kapni…
Kakuk Andrea, római katolikus hitoktató