2014. 05. 25.
2014. május 23-24-én immár második alkalommal rendeztük meg a Diana Fesztivált (Képtár) iskolánk diákjai számára. (Részletes program letöltése pdf formátumban)
A tavalyi, nagyszabású, jubileumi rendezvény méltó folytatása volt az idei fesztivál. Diákjaink sokszínű programok közül választhattak, így kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a kedvükre való foglalkozásokat és bemutatókat.
Steiner László, igazgató úr, megnyitja a Dianafeszt programsorozatát
A fesztivál fénypontjaként három termet is felavattunk: az 1. b osztály termét Dömölki Lídia, olimpia bajnok tőrözőről neveztük el, míg a 9. b osztály terme Csipes Ferenc és Tamara, olimpiai bajnok és világbajnok kajakozókról kapta új nevét. A tornaterem névadója a magyar kosárlabdasport egyik legkiemelkedőbb alakja, Greminger János lett.
A Greminger család iskolánkban
A Diana Feszt vendége volt többek között Piroch Gábor, kaszkadőr, aki hollywoodi élményeiről mesélt a gyerekeknek. Ellátogatott iskolánkba Adamy István, a magyar karate élet egyik alapítója is, aki küzdősport bemutatót tartott. Sportos programjaink közül nagy sikert aratott a Lords of Gravity, akrobatikus kosárlabdacsapat bemutatója, akik lenyűgöző, szaltókkal és zsákolásokkal megfűszerezett show-t adtak elő a tornateremben.
Bungee trambulin
A sportolni vágyó gyerekek kipróbálhatták a falmászást és a TRX-et, látványos parkour (szabadfutás) bemutatót nézhettek meg és különféle sportméréseken vehettek részt. Akik szórakozva szerettek volna mozogni, azokat egész nap várta az udvaron felállított bungee trambulin, egy új extrém őrület, melyen akár 7 méter magasra lehetett ugrani.
Interaktív játékos matekóra
Diákjaink interaktív foglalkozásokon is részt vehettek. Volt, aki Elek Ányos kreatív-játékos drámafoglalkozását választotta, mások inkább Kabai Sándor rendhagyó matematikaóráján vagy éppen Böde Péter, vándor meseíró irodalmi foglalkozásán vettek részt. A fizika iránt érdeklődő gyerekek a Csodák Palotája Öveges termi előadóinak bemutatásában látványos kísérleteket nézhettek meg, ahol megtudhatták, hogy miként szublimál látványosan a szárazjég, miért márthatjuk kezünket folyékony nitrogénbe vagy, hogy miként varázsolhatunk egy fémdarabot szupravezetővé.
Sünisimogatás
Nem maradhattak ki programjaink közül az állatokhoz kapcsolódó foglalkozások sem, ezért a pénteki napon sünsimogatást szerveztünk alsó tagozatos tanulóinknak, szombaton pedig a rejtőzködő kisállatok csodálatos világával ismerkedhettek meg diákjaink. A programok palettáját tovább színesítették a spanyolos programok, a brit pop-rock zene történetét bemutató előadás, a szépségfarm, a katonaság által felépített mobil lőtér, a fegyverbemutató és az ételkóstolóval összekötött mini chef klub. A sok-sok vendégelőadó mellett tanulóink is lehetőséget kaptak, hogy megmutassák tehetségüket.
Az ESZME társulat bábelőadása
A Diákszínpad fellépője volt, Orosz Vivien, aki énektudását mutatta meg egy Rihanna szám erejéig, valamint Szabó-Hornos Norbert, aki táncos lábaival kápráztatta el a közönséget. Nagy ovációval fogadták Klimenko Margarita, 10. osztályos tanulónkat is, aki akrobatikus rock and roll csapatával lépett színpadra. A fesztivál zárásaként a Voice tehetségkutató műsorból ismert Szécsi ikrek, Böbe és Saci adtak koncertet az iskola aulájában. (Képtár)