Erdélyben jártunk

Hétfőn nagyon korán indultunk, de megérte, mert nagyon sokféle program fért bele az időnkbe. Elsőként a csodaszép Nagyváradon álltunk meg. Megnéztük a belvárost és az Ady Endréhez köthető helyeket jártuk be hosszan. Rövid megálló is volt Erdély kapujában, a Király-hágón, ahonnan káprázatos panoráma nyílik Erdélyországra. A délután elértünk Kőrösfőre, a híres református templomban különleges irodalmi foglalkozáson vettünk részt: Marosán Csaba-Lászlótól, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának egyik legifjabb tagjától, a humorról hallottunk a magyar irodalmi alkotásokon keresztül. Elfoglaltuk a szállást Torockón.

Második napon nagyon sok érdekes dolgot láttunk. Elsőként Torda környékére utaztunk: Erdély legnagyobb, UNESCO Világörökség részét képező sóbányájának lenyűgöző földalatti világát tekintettük meg. Csónakáztunk a föld alatti tó vizén, minigolfoztunk, ping-pongoztunk. A Tordai-hasadék volt a következő úticélunk, mely a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. Sajnos a hó miatt nem tudtunk teljesen átkelni rajta, de így is elég sokat túráztunk, új barátainkkal: a három kutyával. ???? Utána a kincses Kolozsvárra utazva városnéző séta következett, mely során érintettük a Szent Mihály templomot, Mátyás király szobrát és szülőházát, Bocskai István szülőházát, a Farkas utcai templomot. Hosszan ismerkedtünk a különleges Házsongárdi temetővel. Sétálunk Erdély fővárosában, magába szívva ősi hangulatát.

Harmadik napon sétát tettünk Torockón és meglátogattuk a csodálatosan berendezett és fantasztikus helyi emlékeket kiállító Néprajzi Múzeumot, majd tettünk egy sétát az Europa Nostra-díjas faluban. Utána kirándultunk a torockószentgyörgyi várromhoz, Erdély egyik legimpozánsabb középkori várának romjait néztük meg. Nagyon szép volt. Megérte a mászást. Majd Nagyenyedre értünk. Megtekintettük a vártemplomot kívülről, megemlékeztünk a román terror elleni védelemben elesett 30 kollégiumi diákról is. élte. A református kollégium udvarán találni a két fűzfát, melyeket már jól ismertünk, hiszen a buszban előzőleg felolvastuk Jókai Mórnak a nagyenyedi két fűzfa című elbeszélését is. Koszorút helyeztünk el az erődtemplom falánál lévő márványtáblán. Nagyenyedről Gyulafehérvárra vezetett utunk. Láttuk a püspöki palotát és az egykori püspöki, ma érseki székesegyházat, melyben a Hunyadiak síremlékei, Márton Áron püspök sírja, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai láthatók, altemplomában pedig az erdélyi történelem nagyjai nyugszanak. A napot azzal zártuk, hogy sétát tettünk a csodás kis gyöngyszemhez, a meseszép Algyógyi-vízeséshez. Utána már csak a szállások elfoglalása volt Déván a program. A negyedik napon Vajdahunyadra, a „Várak királyához”, a Hunyadi-Bethlen kastélyhoz utazunk. Megnéztük alaposan. Őraljaboldogfalván meglátogattuk a Hátszegi-medence egyik kiemelkedő jelentőségű, XIII. századi református templomát, melynek teljes belső falfelületét teljes épségében magmaradt középkori freskók ékesítik. Őraljaboldogfalván is már csak 1-2 idős magyar maradt, akiknek a kedvéért kinyitják ezt a csodát néha, illetve miattunk válik most élővé a templom. Felmehettünk a harangtoronyba is, ahonnan szép kilátás tárult elénk. Az estét a vacsora után egy hangulatos dévai városi sétával zártuk. Az utolsó nap Marosillyén meglátogattuk Bethlen Gábor, a legnagyobb erdélyi fejedelem szülőhelyét, az egykori várkastély épen maradt lakótornyát. Rendhagyó, játékos történelem órán vettünk részt nagyszerű helyi vezető irányításával, melynek keretében be is öltöztünk régi jelmezekbe. Arad felé menet a Máriaradna kegytemplomba látogattunk, ez a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye, a Maros völgyében fekvő Lippával szemben lévő, impozáns, barokk, kéttornyú máriaradnai templom. A kirándulás utolsó állomása a híres Arad volt, ahol Zala György alkotását, a Szabadság-szobrot néztük meg. Nagyon élveztük ezt az egy hetes együttlétet.

logo