Gólyatábor 2014

Mindenki nagy izgalommal várta élete első gólyatáborát. A helyszín a zánkai Erzsébet-tábor, gyermeküdülő volt. Az odautazásunk viccesen indult, ugyanis a vonatunknak csak az első három vagonja ment Zánkára – mindez akkor derült ki, miután mi már felcihelődtünk a legutolsó kocsiba. Szerencsére még időben észrevettük a bakit. A tábor négy napja gyorsan eltelt. „Mennyei” reggelik után angolórák következtek, majd strandolás és csapatépítő programok.

Esténként angol nyelvű filmeket néztünk meg. Osztályfőnökünk, Hunya Miklós és helyettese, Nyíri Dóra, valamint Papp Gáspár (Gazsi bácsi) mindent megtettek, hogy angolból sokat fejlődjünk, és közben jól is érezzük magunkat. Nagyon sok vicces és érdekes pillanatban volt részünk.

A kaja sajnos egy átlag alatti menza színvonalát sem ütötte meg, és egy osztálytársunk egy izomsérülés okán gondoskodott osztályfőnökünknek extra programról is (a veszprémi kórház meglátogatása).  Úgy érezzük, hogy a gólyatábor nagyon jól sikerült. Angolból sokat fejlődtünk, és nagyon jó, összetartó társaság jött össze. Kíváncsian várjuk az elkövetkező, szorosan egymás mellett töltendő öt évet.

Hatvani Csenge 9NY

Egyéb