Kárpátalján jártunk

2013. 05. 15.

Székelyföld, Kalotaszeg és a Felvidék szép tájainak felfedezése után ismét a magyar történelem és kultúra nyomába eredtünk, ezúttal Kárpátaljára. Az odavezető út magyar szakasza is bővelkedik látnivalókban.

Megnéztük a magyar nemzeti kegyhelyet, Máriapócsot, majd a Báthoriak egyre szépülő városát, Nyírbátort / Minorita templom, református templom és harangtorony, szoborpark /. Túristvándi vízimalmának megtekintése igazi élmény volt !

Majd Szatmárcsekére utaztunk. A csónakos fejfás temetőben megkerestük a Himnuszunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a síremlékét. A Himnusz és az Emléklapra című versekkel, valamint életútjának ismertetésével emlékeztünk a költőről és hazafiról, majd elhelyeztük a magunkkal hozott koszorút. Innen  Beregsurányba mentünk, ahol átléptük a határt.

Sokan először tapasztalhatták meg a határon való hosszú várakozást, az útlevél ellenőrzést. Mások az útlevélbe kapott pecsét miatt csodálkoztak illetve furcsállották az ide-oda sétáló német juhász kutyákat.

A késő esti órákban érkeztünk meg szálláshelyünkre, a teljesen magyar lakosú Nagyborzsovára. Vendéglátóink nagy örömmel fogadtak bennünket : frissen sütött süteménnyel és üdítő itallal. Az itt eltöltött napok alatt volt szerencsénk megtapasztalni a helyi családok  vendégszeretetét. A legfinomabb házias ételekkel / batyus leves, paprikás csirke, lángos, derelye…../ kényeztettek bennünket. Esténként lehetőségünk nyílott egy kis beszélgetésre is, amely során sok mindent megtudhattunk az itt élő magyarság múltjáról és jelenéről, gondjaikról és örömeikről, hagyományaikról, élet- és munkakörülményeikről.

Kárpátaljai tartózkodásunk alatt  kerestük a magyar emlékeket. Ez nem volt nehéz ! Emléktáblák, felíratok tudósítottak bennünket úton-útfélen, hogy történelmünk, irodalmunk, zenei- színházi – és művészeti életünk kiválóságai gyakran fordultak meg errefelé : Rákóczi, Thököly, Zrínyi Ilona, Petőfi, Munkácsy, Fedák Sári…..Itt tartózkodásunk alatt megnéztük Beregszász, Munkács, Ungvár főbb látnivalóit. Különösen tetszett a magyar történelemhez számos szállal kötődő, a város fölé büszkén emelkedő munkácsi vár. Kárpátalja központja, Ungvár nyüzsgő belvárosával, a szépen helyreállított műemléképületeivel, az Ung folyó partján húzódó 2,2 km hosszú hársfasorával fogott meg bennünket.

Jártunk a gyönyörű természeti környezetben lévő beregvári Schönborn- kastélyban is. A kastélyparkban van az Örök fiatalság forrása, melynek vizét megkóstoltuk. A fiatalodás jelei nem mutatkoztak, de a kristálytiszta, jéghideg forrásvíz ragyogóan ontotta szomjunkat a 30- 32 fokos májusi kánikulában. Utazásunk csúcspontja volt a Vereckei- hágóhoz való utazás. Az emlékműnél megemlékeztünk honfoglaló őseinkről, s koszorút helyeztünk el az oltárkőre.

 

A hágóról lefelé jövet fogalmazódott meg bennünk : lehet, hogy Árpád apánk és katonái hamarabb leértek lóháton a Vereckei- szoroshoz, mint mi modern buszunkkal az úttalan-utakon ?!  A Vereckei – szoros az összeszűkülő hegyoldalakkal, a zöld legkülönbözőbb árnyalatait felvonultató növényzettel gyönyörű látványt nyújtott. Sok szépet láttunk Kárpátalján.

A záhonyi határátkelés hosszúra nyúlt procedúrája után kicsit megfáradva, de élményekkel telve, szerencsésen tértünk haza.

Egyéb