Országos döntőbe jutottunk!

Országos döntőbe jutott iskolánk fiú kosárlabda csapata!

Már a budapesti döntőben is érezhető volt, hogy szép siker elé nézünk. Mindkét ellenfelünket nagy különbséggel győztük le akkor, így nagy reményekkel vártuk az országos elődöntőt. Jobb, ha semmit sem bízunk a véletlenre!

Ezért a Budapesti Diáksport Szövetségnek időben jeleztük, hogy iskolánk megrendezi a Diáklolimpia VI. korcsoportjának országos elődöntőjét. Így is lett.

Három vidéki csapatot láttunk vendégül. Egy budaörsi, egy tatabányai és egy debreceni csapat érkezett hozzánk. Ami azt illeti nem voltunk udvarias vendéglátók, hiszen mindkét ellenfelünket legyőztük. Előbb a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium csapata ellen huszonöt pontnál nagyobb különbséggel nyertünk, majd következett a debreceniek legyőzése.

Gratulálunk a fiúknak!

A csapat tagjai:

Benkő Balázs, Bordács Soma, Dudás Soma, Jász Gábor, Nshimba Kalau Joel, Munanga Shekina, Ondima Olivér, Radics Ádám, Schafarek Boldizsár, Steier Bence, Völgyi Marcell.

A csapat vezetője:

Lestár László tanár úr

A győztes csapat

Egyéb