2013. 03. 15.
Március elején a 12. a osztály interaktív parlamenti látogatáson vett részt. Mozgalmas délelőtt volt, rengeteg érdekes információval gazdagodtak a résztvevő diákok.
Betekintést nyertek egy plenáris ülésbe, sőt ők maguk is pártokat alakítottak, és politikamentesen politizáltak.
A házszabályoknak megfelelően, sőt magában a felsőházi ülésteremben arról szavaztak, hogy elfogadják-e a borús hangulatú hétfői napokon a tarka ruhák viselésének kötelezővé tételét az iskolai jobb közérzet érdekében.
Beülhettek a házelnök és a jegyzők székébe és a képviselők helyére is. A kvízjáték során sok mindent megtudtak az Országházról és az ott folyó munkáról.
Parlamenti sétával zárult a nap, amelynek során megcsodálták az épületet, a Szent Koronát, a könyvtár internetnél is gyorsabban működő csőpostáját és könyvritkaságait, a díszőrségtől pedig megtanulhatták a járőrözés szabályait és a díszlépés mozdulatait.
Ráadásul az is kiderült, hogy a programot szervező parlamenti dolgozó, Borók Zsuzsi, aki egész nap kalauzolta az osztályt a csodálatos épületben, iskolánk diákja volt.