Szomszédolás

Hagyománnyá vált iskolánkban, hogy gyakorta szervezünk tanulmányi kirándulásokat  a hazánkon kívül élő magyarság életének, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismerésére. Most Ausztriában, Burgenland tartományban, valamint Szlovákiában jártunk. Az ausztriai Köpcsényben  (Kittsee) a Batthyány család emlékeit  kutattuk, majd üzemlátogatáson vettünk részt a Hauswirth csokoládégyárban. Érdekes volt a csokigyártás történetét bemutató film, a gyár megtekintése, de a csúcspontot a kóstolás jelentette! Innen a ma már szlovák területen lévő, egykori magyar határvárhoz, az Ady Endre által is megénekelt Dévénybe utaztunk. A vár még romjaiban is  lenyűgöző!

Miután 85 méter magasra felkapaszkodtunk, megtekintettük  a földalatti folyosókat, a történelmi kiállítást, a várudvart,  és élveztük a ragyogó napsütésben a pazar panorámát a Dunára, a Morvára, valamint a szemközti Ausztriára. A tanulóknak nagyon tetszettek a lovagok korát bemutató sátrak, ahol kezükbe vehették az egykori fegyvereket, korabeli használati eszközöket. Utunk következő állomása Pozsony volt. A  szépen helyreállított várban a kiállítás végigvezetett bennünket a különböző történelmi korokon. Érdekes volt, de azért szükség volt itt- ott egy kevés történelemtanári magyarázatra, kiegészítésre, pontosításra. Már am

 

i a vár magyar történelmi részét illeti! Majd lesétáltunk a belvárosba, ahol megannyi palota, templom hordozza a magyar történelmi múltat. Jártunk a Szent Márton – templomban, ahol több magyar királyt koronáztak meg. Láttuk az országgyűlések színhelyét, a Prímási palotát, az Óvárosházát, a Mihály – kaput.

Természetesen maradt egy kis szabadidő is, hogy megkóstolhassuk a fagylaltot, a szlovákul nehezen kiejthető zmrzlinát, és apró ajándéktárgyakat vehessünk. Sok fotó is készült a köztéri szobrokkal, így a Kandival és a tábornoki sapkát viselő, könyöklő figurával. Az egy nap gyorsan elszaladt, de remélem, a szerzett élmények sokáig megmaradnak!

 

 

Egyéb